Amikor az álmok valóra válnak

2021.12.04. 18:15

Nagy Péter olimpikon a Magyar Honvédségnél is kiválóan teljesít

Háromszoros súlyemelő-­olimpikon, családapa és hazáját hűen szolgáló katona. Nagy Péter önkéntes műveleti tartalékos hadnagy pályafutását minden sportban jártas és kevésbé jártas magyar állampolgár ismeri. Azonban nemcsak a kezdetekről, hanem a Magyar Honvédséghez fűződő kapcsolatáról is beszélgettünk a Szegeden élő és honvédelmi feladatokat ellátó súlyemelőbajnokkal.

Varga Lilla

– Gyermekkorodtól kezdve aktívan sportolsz, és már az általános iskola helyi focicsapatában rúgtad a bőrt, valamint pingpongoztál és sakkoztál is. Majd 14 évesen a súlyemelés kapta a főszerepet az életedben.

– Győrben, a bátyám tanácsára, 2000. szeptember elsején látogattam meg először az edzőtermet, és a súlyemelés rövid időn belül elnyerte a tetszésemet. Az erőt ki­fejtő sportok mindig is vonzottak. Ebből következik, hogy 2003 és 2009 között számtalanszor megmérettettem magam „súlyos” sportágakban. A rendkívül népszerű Erős emberek gigászi versenyein kétszer nyertem bajnoki címet – idézte fel a kezdeteket Nagy Péter.

– 2004-ben kerültél be először a válogatottba, majd a siker nem sokat váratott magára. Ugyanis 2005-ben elhoztad az első aranyérmedet összetettben +105 kilóval. Elképesztő sikerszériát tudhatsz magad mögött. Az elmúlt időszakban milyen eredményeket értél el?

– A 2021-es Európa-bajnokságon összetettben és a két fogásnemben (182 kg, 222 kg) is nyolcadik helyezést értem el. A tokiói olimpiáról büszkén és győztesként tértem haza, ugyanis megnyertem a B csoport megmérettetéseit, és összesítésben a 7. helyen végeztem (178 kg, 218 kg, 396 kg). Az elmúlt évek nemzetközi eredményeit tekintve a 2012-es londoni olimpián a B csoportban harmadik lettem 416 kilogrammal. Ezt követően a 2016-os riói olimpián 420 kilós eredménnyel a B csoportban ezüstérmet nyertem – mondta Péter.

Nagy Péter olimpikon régi álma teljesült. A Magyar Honvédségnél a sport és a katonaság kiválóan együttműködik. Fotó: Frank Yvette

Kijutni a 2024-es párizsi olimpiára

– A számtalan versenyen elért kimagasló eredményeidet felsorolni sem könnyű. Terveid között szerepel a kö­­vetkező olimpiai megmérettetés?

– Természetesen. A 2024-es pá­­rizsi olimpiára mindenképp szeretnék kijutni. Ezért a katonai feladatok ellátása mellett heti egy alkalommal járok edzeni. Azonban az Európa-bajnokságra és a jövő évi világbajnokságra már heti két alkalommal látogatom meg az edzőtermet – tette hozzá az olimpikon.

– Mindegyik eredményed kiváló, de mégis melyik melengeti meg a leginkább a szívedet?

– A londoni olimpián elért he­­lyezésemre vagyok a legbüszkébb, ugyanis a legnagyobb álmom az volt, hogy kijuthassak erre a versenyre. Mindent arra tettem föl, hogy részt vehessek rajta. A legtöbb versenyző számára az olimpia a legkiemeltebb cél, én sem vagyok kivétel. Ott elértem mindazt, amiért harcoltam és edzettem.

Fontos tanács a súlyemeléshez

– Van-e esetleg titkos felkészülési módszered, amelyet mégis megosztanál az olvasóinkkal?

– Szívesen elárulnám, de valójában igazán titkos nincs, de gyógytornászhoz rendszeresen járok már 2008 óta. A megelőzést fontosabbnak tartom, mintsem hogy fájdalmakkal kelljen megküzdenem. Mindenkinek megvan a saját Achilles-sarka, nekem sajnos pont a gerincem az. A gyógytornával karbantartom, bár 2007-ben azt tanácsolták, hogy hagyjam abba a súlyemelést. A figyelmeztetésnek nem tettem eleget, és most itt vagyok, fejlődök folyamatosan. Találkoztam már olyan szülővel, aki azt mondta, nem járhat a gyereke súlyemelésre, mivel akkor a gyerkőc megáll a növésben. Nos, csak rám kell nézni, úgy fest, az én 192 centiméteres magasságom esetében nem jött be a jóslat.

– Tavaly megszületett a kislányod, őt esetleg szívesen látnád a jövőben bármilyen sportágban?

– Akár sportban, vagy ze­­nélésben, táncban, igazából amit majd ő szeretne. Várom már nagyon, hogy büszke apukaként figyeljem az eredményeit, sikereit. Természetesen mindenben támogatni fogom, a lényeg, hogy bármit is választ, azt szívből tegye.

A jogi diplomához vezető út

– A Szegedi Tudományegyetemen végeztél jogászként. Honnan jött az ötlet, és a diploma megszerzése óta belekóstoltál-e a talárok, paragrafusok kusza világába?

– Többen úgy vélték, hogy az egyetem miatt költöztem Szeged­­re 2005-ben, de valójában a sport­­lehetőségek motiváltak. 2006-ban ültem be úgymond az „iskolapadba”, és 2018-ban vehettem át az oklevelet. A joggal sajnos összeegyeztethetetlen a súlyemelés, főleg az edzőtáborok miatt. Eddig még nem foglalkoztam a jog adta lehetőségekkel, de ez a végzettség még a későbbiekben akár hasznomra is válhat. Sok irányba lehet vele nyitni munkalehetőség szempontjából, nem bántam meg, hogy a jogot választottam.

Fotó: Frank Yvette

A Honvédségben szolgálni megtisztelő

– Honvédelem és a katonaság. Önkéntes műveleti tartalékos (ÖMT) hadnagy, aki elképesztő súlyokkal vívja a harcot. Kérlek, avass be minket, mióta szolgálsz a seregben, és miért döntöttél a katonaság mellett?

– Már évek óta régi vágyam volt, hogy a honvédséget összekapcsoljam a sporttal. Az olimpia után azonban lehetőségem nyílt arra, hogy ez az álmom is valóra váljon. Úgy érzem, hogy teljes mértékben összeegyeztethető a katonai munkám az edzésekkel és a versenyekkel. Október óta vagyok az állomány tagja, és igyekszem minden tőlem telhetőt megtenni, hogy hazámat ebben a formában is szolgálhassam. A kollégáim rendkívül segítőkészek, türelmesek és támogatnak mindenben. Sok még az újdonság, de úgy érzem, jó úton haladok.

– Milyen feladatokat látsz el ÖMT-s katonaként?

– Részt veszek a Szegedi To­borzó Iroda rendezvényein, tájékoztatom a fiatalokat a Magyar Honvédség által felkínált lehetőségekről. Úgy érzem, nagyon érdeklődőek a diákok a katonai pálya iránt. Kiemelkedően fontosnak tartom, hogy a katonaság ösztöndíjrendszerrel és számos lehetőséggel támogatja a továbbtanuló diákokat. Továbbá részt veszek a jelentkezési folyamatok lebonyolításának feladataiban. Jelenleg az önkéntes területvédelmi tartalékos rendszerrel és az önkéntes katonai szolgálattal foglalkozom, de szépen lassan a további tartalékos formákkal is megismerkedek.

A Haza iránti szeretet a verseny is

– Számodra mit jelent a haza szeretete és védelme?

– Úgy gondolom, hogy mindkettő alapvetően bennünk van. Mindig a hazámat képviseltem és képviselem a jövőben is a sport­eseményeken. Számomra a honvédség testesíti meg mindazokat az értékeket, amelyek igazán fontosak a magyar emberek számára.

– Véleményed szerint miért érdemes jelentkezni a honvédséghez?

– Manapság nagyon kevés az olyan munkahely, amely stabil hátteret biztosít a munkavállalói számára. Ezzel szemben a Magyar Honvédség egy igazi bástya azoknak az embereknek, akiknek fontos Magyarország, és akik katonaként is bizonyítani szeretnének. Úgy gondolom, hogy, ha igyekszünk, akkor a munkánkat igenis értékelik a katonaságnál. Elképzelhetőnek tartom, hogy évek múltán, amikor nem folytatom tovább a sportot, továbbra is a Magyar Honvédségnél teljesítek szolgálatot.

Ezek is érdekelhetik