Helyi életstílus

2022.05.12. 17:26

Szabadtűzi lovaggá avatták a 30 éves Dékány Leventét

A balástyai Dékány Leventét a közelmúltban avatták a Szabadtűzi Lovagrend tagjává. Igaz, a címet már két éve odaítélték neki, de a hivatalos ceremónia a koronavírus-járvány miatt halasztódott.

Imre Péter

Dékány Levente, a Szabadtűzi Lovagrend tagja serlegeivel, okleveleivel. Fotó: Kuklis István

A balástyai Dékány Leventével, a 2008-ban alapított, jelenleg 296 fős Szabadtűzi Lovagrend egyik legújabb és megyénkben legfiatalabb tagjával pályafutásáról beszélgettünk. Tízéves szakmai tapasztalatával, tudásával érdemelte ki a címet, és azt is meg kell említeni, hogy 21 évesen már megválasztották a Gasztronómia Nagymesterének szülőfaluja, Balástya egyik rendezvényén. 

 Kiskoromban, amikor ül­­ve megtartani sem tudtam még magam, találkoztam először a szabadban főzéssel: édes­­anyám odaültetett a bográcshoz, és a hátamat székkel támasztotta meg. Úgy gondolom, akkortól kezdett kialakulni bennem a vonzódás a szabadtűzi ételkészítéshez, a hagyományok őrzése 

– kezdte a 30 éves, séfkabátot viselő, Szegeden dolgozó fiatalember. 2010 óta főz és jár szabadtűzi megmérettetésekre, az egyik asztal harmadáig telt serlegei­vel. 

 Lovagrendi tagként évente 3-4 versenyen részt kell vennem, főzve vagy zsűrizve. Ed­­dig országos és nemzetközi el­­ső helyezéseket is szereztem – mondta el a Délmagyarországnak. 

 A kedvencem a tárcsán készített zöldséges apróhús csirkéből, de a pörkölteket és a palacsintát is saját recept alapján készítem, utóbbihoz van egy 40 centis palacsinta­sütőm 

– sorolta Levente. Azt is elárulta, több lábon áll: a szakács mellett koktélmixer és pultos képesítése van, bár ez utóbbit még nem gyakorolta, a családi gazdaságban fejes és kelkáposztát, burgonyát és fe­hér paprikát termesztenek fólia alatt, és akkor sem jön zavarba, ha traktorra vagy egyéb mezőgazdasági gépre kell pattannia.  Sokat köszönhetek a szüleimnek, amikor még nem volt patrónusom, anyáék támogattak mindenben, illetve a barátaim, ismerőseim is sokat segítenek. Például elkísérnek a versenyekre, sátrat állítunk, nekik is főzök, és együtt várjuk meg a végeredményt, az eredményhirdetést. A szabadtűzi vendéglátás, főzés vonz igazán, ezt szeretném a jövőben még többet gyakorolni, szívesen megyek maszek rendezvényekre, például lakodalmakra és ballagásokra is. Egyébként szabadtűzön is minden étel elkészíthető, csak gondolkoz­­ni, agyalni kell egy kicsit, hogy miként 

– mondta Dékány Levente. 

Beszélgetésünk végén el­­árulta, szívesen rendezne fő­­ző­­versenyt a lovagrend tagjai­nak bevonásával, például az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékparkban, azért is, mert szeretné a középkori magyar étkeket újragondolva elkészíteni, a hagyományos, régi ízeket újraalkotni és megszerettetni az emberekkel. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában