Helyi életstílus

2022.07.21. 22:22

33 év kihagyás után anekdotákkal, visszaemlékezésekkel nyitotta kapuit Árpádhalmon a 10. MIK

Fotó: Kovács Erika

A MIK indulóval hivatalosan is kezdetét vette csütörtökön este 8 órakor Árpádhalmon a 10. Ifjúsági Klubtalálkozó (MIK). A kilencedik rendezvény után éppen 33 évet kellett várni a jubileumra. A három napos retro találkozóra a régi MIK-eseket és a mai fiatalokat is várják.

Már a MIK indulót sem volt egyszerű újraéleszteni. A szöveg ugyan megmaradt egy gépelt lapon, a dallamot azonban nem rögzítették az orsós- és kazettás magnók idejében. Szerencsére a rendezvény szervezői találtak valakit, aki még emlékezett a dalra, így sikerült újrahangszerelni. Szombatig még sokszor csendül fel, minden bizonnyal sokak örömére.

A Megyei Ifjúsági Klubtalálkozókat 1981 és 1989 között kilencszer rendezték meg Árpádhalmon, évente 4-500 Csongrád megyei fiatal sátorozott a hasonló lélekszámú faluban.

A MIK mögött a megyei Kommunista Ifjúsági Szövetség, a KISZ állt, ám a szervezők távol tartották Árpádhalomtól a politikát, amit a felsőbb vezetés többször is az orruk alá is dörgölt.

A csütörtöki megnyitón Rácz Erzsébet, a hajdani megyei KISZ Bizottság közművelődési felelőse elmondta, először 1984-ben jött sátorozni Árpádhalomra, a Szegedi Kenderfonó Klubbal.

Megfertőzött bennünket ez a remek hangulat. Azt hiszem, akkor szemeltek ki a Csongrád Megyei KISZ Bizottság közművelődési felelősének, úgyhogy a következő évben már az árpádhalmi színpadon találtam magam. Ahogy most megláttam az egykori találkozók helyszínét, beleborzongtam – mondta.

Fotó: Kovács Erika

Rácz Erzsébet beszélt a hajdani programokról, amik között több koncert is volt, neves előadókkal. Az egyik évben Zorán is fellépett, méghozzá fergeteges sikerrel.

Együtt énekeltük vele az Apám hitte című dalt. Vastapsot kapott, de nem tudott visszajönni ráadást adni. Nagyon gyorsan lesietett a színpadról a kijelölt öltözőbe, egy konyhába. Mint kiderült, eleredt az orra vére. Képzeljék el, a több száz fiatal gyertyákkal a kezében odavonult a konyha ablakához és szerenádot adtunk neki. Gyönyörű élmény volt – mondta elcsukló hangon. Rácz Erzsébet a retrotalálkozó főszervezőjének, Magyar Zitának egy olyan sakkbábút adott át, amit az első klubtalálkozóján kapott egy vetélkedőn.

A MIK-en több más neves fellépővel is találkozhattak a megyei fiatalok a nyolcvanas években, például a Prognózis együttessel, Hevesi Tamással, Deák Bill Gyulával. Az utóbbi két előadó szombaton este 20, illetve 21 órától ismét koncertet ad. A belépés ingyenes.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában