Szeged

2022.08.18. 11:28

Spórolni kezdett a Belvárosi mozi is

delmagyar.hu

Archív Fotó: Frank Yvette

Szabó Éva Andrea a Belvárosi mozi vezetője elmondta, arra számítanak, hogy a filmszínház rezsije a többszörösére fog növekedni, de konkrét számokat még nem tudnak. Hozzátette, máris elkezdték a takarékoskodást, egyúttal próbálnak olyan intézkedéseket hozni, amelyek a nézőket nem károsítják. - írja a Szeged Ma. 

Arra a kérdésre, miszerint hogyan tudják kigazdálkodni a rezsiemelkedés jelentette többlet kiadást, azt mondta, erre még senki nem tud válaszolni pillanatnyilag, de az biztos, hogy kell valamilyen stratégia – ezen már dolgoznak. Szabó Éva Andrea megemlítette, a filmterjesztési terület szakemberei legközelebb a miskolci Cinefesten fognak összejönni, a konferencia egyik témája ez lesz. Hozzátette, várják azt is, lesz-e valamilyen kormányzati segítség, útmutatás ezen a téren.

Nemrégiben szerényen emeltek a jegyáraikon, most egyelőre nem terveznek újabb emelést. Arra is kitért, nem szeretnék csökkenteni a vetítések számát, bár lehet, hogy rákényszerülnek. Kérdés, hogy ezzel lehetne-e jelentős megtakarítást elérni.

Buda Andrea, a Cinema City marketing- és PR-igazgatója a Telexnek nyilatkozva elmondta, szerinte még kell ahhoz pár hónap, hogy pontosan átlássák a várható rezsit. Egyelőre nem tudják, mekkorára dagadnak náluk a rezsiárak, de mivel a mozijaik bevásárlóközpontokban vannak, így eddig is eleve magasabb rezsivel működtek, mert a bevásárlóközpontok nem egyetemes szolgáltatótól vásárolnak – derül ki a cikkből.

Buda Andrea elmondta, egyelőre ezeket az árakat nem a nézőkön akarják behajtani. A jegyárakon még nem terveznek emelni, legalábbis az év végi szokásos emelésen túl.

Szeretnénk, hogy a mozizás elérhető szórakozásként maradjon meg az embereknek”

– mondta Buda, aki szerint ők a belső működésen tudnak majd valamennyire spórolni. Ráadásul ősszel átállnak a téli nyitvatartásra is, így a nyárhoz képest két órával később, délben nyitnak a mozik, ezen is tudnak majd takarékoskodni.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában