A dínóparkban jártunk

2022.08.07. 11:30

Őshüllők lepték el Ásotthalmot - fotógaléria

Őshüllők lepték el Ásotthalmot, köszönhetően a szombaton megnyílt dínóparknak. Nyolc mozgó dinoszaurusz költözött egy erdőszéli telekre, ahol aranyat is lehet mosni és paleontológiai játékot is játszhatnak a gyerekek.

T.K.

Nyolc dínó költözött az ásotthalmi parkba. Fotó: Karnok Csaba

Ásotthalom legújabb turisztikai látványossága a dínópark, amely szombaton nyitotta meg kapuit. Már az első órákban hatalmas volt az érdeklődés, főleg óvodás-kisiskolás fiúkat vonzott a látványosság. Összesen nyolc őshüllőt lehet látni a területen, köztük az olyan, mindenki által jól ismert fajtákat is, mint a T-Rex vagy a Velociraptor. Mindegyik mozog és időnként a hangjukat is kieresztik. Ez utóbbit egyébként néhány gyerek kissé ijesztőnek és hangosnak találta, összességében azonban azt láttuk, hogy nagyon élvezték, hogy a rég kihalt állatok között bóklászhattak. 

A parkot üzemeltető Nyerges Zsolt elmondta, mindegyik dínó mellett tájékoztató táblát is elhelyeztek, így a gyerekek tanulhatnak is ezekről az állatokról. A mozgó installációk többsége egyébként Kínából érkezett, de vannak olyan példányok is, melyeket a környező magyar parkoktól vásároltak. A létesítményben van játszóház, a területen pedig lehet aranyat mosni és paleontológust játszani. Hogy az őshüllők állománya bővül-e a későbbiekben, azt nem tudni, az üzemeltető azonban szeretné a létesítményt családi élményparkká fejleszteni kisállatsimogatóval, esetleg kisvasúttal is.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában