Verseny Röszkén

2022.08.07. 10:30

Sokszáz kiló töltött káposzta rotyogott a bográcsokban - galéria

Tizenhat csapat indult idén a röszkei Nemzetközi Töltött Káposzta-főző Versenyen. A többség hagyományos módon készítette el ételét, de akadt, aki sáfránnyal vagy éppen kaporral ízesítette.

Timár Kriszta

A nyári hőségben is szívesen főzték és ették a töltött káposztát Röszkén. Fotó: Karnok Csaba

A töltött káposzta nem tipikusan nyári étel, ennek ellenére minden évben lelkesen főzik és eszik a résztvevők a röszkei Nemzetközi Töltött Káposzta-főző Versenyen. Idén 16 csapat indult a megmérettetésen, melyen bár láttunk vadas, kapros, gerslis és sáfrányos ételeket is, sőt akadt, akinek tányérjára még gombaszósz is került a főtt csülök mellé, a többség hagyományos módon készítette el ezt a fogást. 

Nem kell ebbe csodafűszer, csak só, bors és paprika. A húsba pedig szigorúan árpagyöngy – mondta Magyari László, aki a Röszkei Sporthorgász és Természetvédelmi Egyesület nevében álldogált a bogrács mellett. Ennek megfelelően a horgászok káposztája nevű ételben nem halból volt a töltelék sem, azt külön sütötték tárcsán.

Inkább több hús, mint káposzta – beszélt a szatymaziak főzési hitvallásáról Barna Károly polgármester. Ők mindössze négy főre főztek saját maguknak, de az 5 kiló darált hús mellé még az ételbe került ugyanennyi oldalas és csülök is. Ottjártunkkor már csak egy kis adag volt a lábosukban. Hiszen ez a program lényege, hogy jó kedvvel megegyük a finom ételt, amit főzünk – mondták.

A legnagyobb tételben a Röszkei Gazdakör asszonyai főztek: mivel a lovasokat is ők látták el ebéddel, standjuknál 180 embert lakattak jól. – Összesen 1021 gombócot formáztunk meg, mindegyiket 8 dekásra, hogy egyformák legyenek. Ezt 3 óra alatt 14-en csináltuk meg – mesélt a munkáról Vass Róbertné Zsanett. Három üstben főzték meg a káposztát, melyet szalonnabőrrel fedtek be, de készült meztelen gombóc is azoknak, akik csak a húst szeretik ebből az ételből.

A zsűri elnöke, Frank Sándor úgy fogalmazott: szerinte a töltött káposzta mindig jó, nem csak télen, és elárulta: egy különleges technológiával ilyenkor bárki savanyíthat magának hozzá leveleket. Ugyanúgy kell megcsinálni, mint a kovászos uborkát, így pár nap alatt kész is az alapanyag hozzá – mosolygott.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában