Helyi életstílus

2022.09.03. 20:01

Aikidosok makói találkozója

Szabó Imre

A makói konferenciára szerte az országból eljöttek az aikido művelői. Fotó: Szabó Imre

Látványos harcművészeti bemutatóval, majd Otaka Masato japán nagykövet köszöntőjével, illetve Simicskó István, a Honvédelmi Sportszövetség elnökének megnyitó beszédével kezdődött szombaton délelőtt a makói József Attila Könyvtárban a 7. Aikido Konferencia. 

– Az aikido Magyarországon a hetvenes évek második felében jelent meg, és jelenleg mintegy 25 ezren művelik – mondta a tanácskozás egyik vendége, a Nemzeti Aikido Szövetség Magyarország elnöke, a négy danos Bodnár Gyula. Hozzátette, a távol-keleti eredetű harcművészeti ág népszerűsége hullámzó – a koronavírus-járvány például nem tett jót neki, az edzőtermek hosszú időre bezártak és ez idő alatt sokan abbahagyták a sportolást.

 

Az, hogy Makón rendezik meg már évek óta a konferenciát, annak köszönhető, hogy a városban él Márton Imre, az aikido egyik hazai meghonosítója, aki nagy munkát végez a szövetségben. A konferencia résztvevői a nap folyamán előadásokat hallgathattak meg szakemberektől, többek között arról, hogy a táplálékallergiák miként akadályozhatják a sportsikereket, illetve a harcművészeteknek milyen szerepe lehet a sportdiplomáciában, vagy épp a tanulásban.

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában