Csongrád

2022.09.14. 20:10

Kevésbé ismert világra nyílt ablak - Fotók

Hat állomás, hat csapat, harminc gyerek, számtalan segítő és egy verseny: első alkalommal szervezett vetélkedőt középiskolásoknak a Környezet- és Természetvédők Csongrád Városi Egyesülete. A cél az volt, hogy a diákok jobban megismerjék az őket körülvevő világ természeti értékeit.

delmagyar.hu

A diákoknak gyakorlati és elméleti feladatokat is meg kellett oldaniuk. Fotó: Majzik Attila

Az Agrárminisztérium Zöld forrás programjának támogatásával tudtuk megszervezni az Ismerjük meg Csongrád természeti értékeit című vetélkedőnket a Nagyréti Természetvédelmi Területen. A célunk, hogy a diákokkal megismertessük a hullámtéri erdő növényvilágát, illetve az Ellés monostor kultúrtörténeti emlékhelyet

 – számolt be a vetélkedőről Deák József, a szervező egyesület elnöke.

A versenynek három középiskola csapatai, a Diana Fegyvertechnikai Technikum, a Batsányi János Gimnázium és a Bársony István Mezőgazdasági Technikum diákjai vágtak neki, a 6csapatot összesen 30 fő alkotta. A tanulóknak gyakorlati és elméleti feladatokat is meg kellett oldaniuk, de a vetélkedő a szellem mellett a testet is megmozgatta: a résztvevők legalább 11 kilométert tekertek biciklivel az egyes állomások között.

A feladatok között volt növényfelismerés, fa életkor meghatározás és tájidegen dolgok keresése is. Egy jó élményszerzési lehetőség volt számunkra ez a vetélkedő. Mindannyian kollégisták vagyunk, hárman Kaposvárról jöttünk Csongrádra, így különösen nagy élmény volt megismerni ezeket a számunkra eddig ismeretlen területeket

 – részletezték a Diana csapatának tagjai.

A vetélkedőt végül a Bársony egyik csapata nyerte, amit alig lemaradva követett két gimnazista csapat. Mint Deák József elmondta, ha úgy tapasztalják, hogy hasznos volt a verseny, jövőre is megpróbálják megrendezni.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában