Lélekvesztők

A Szegedi Vadasparkban például él egy kecske, amely mindig úgy néz, mintha azt mondaná: A lelkedet akarom! Lélekvesztőt pedig találunk a Tisza partján is, az „úszóházak utcájában”, a Felső Tisza-parton. Egy szépen helyrehozott hajó viseli ezt a nevet, amelyen még szélkakast is látni. Olyan hangulatos, hogy tényleg el tudna veszni rajta az ember lelkestül, mindenestül, ha ott pihenhetne nap mint nap.

Amikor legutóbb arra jártam, akkor készült a fotó, amelynek kapcsán érdemes arról is beszélni: mit neveztek egykor lélekvesztőnek. Hamar kiderült, ahhoz túl stabilnak tűnik az úszómű, hogy valódi lélekvesztő legyen. A Magyar Néprajzi Lexikon ugyanis azt írja: a lélekvesztő „kb. 3 m hosszú, 60–70 cm átmérőjű, egyetlen fatörzsből, körte alakú keresztmetszettel kivájt, hegyes orrú, csapott farú vízi jármű, amit főleg a kishalászok és a pákászok használtak”.

Tulajdonképpen kis méretű hajó, bödönhajó volt, ami azért kapta ezt a nevet, mert nagyon könnyen felborult, és rövidsége miatt a hullámverést sem állta. A pákászok azonban kis súlya miatt jól boldogultak vele a rétségek nádasaiban, az ártéri erdők öntéseiben – ott nem kellett attól tartani, hogy egy nagyobb hullám felborítja.