Ünnepelt a babamúzeum

2022.09.22. 21:35

Vendégségbe jöttek, de otthonra találtak - fotók

Születésnapi partival ünnepelték meg, hogy öt éve működik a városban a Népek Háza Babamúzeum. Az egyedülálló gyűjteményben a világ négy földrészéről származó több mint háromszáz figura mutatja be hazája népviseletét.

Majzik Attila

Több mint háromszáz, népviseletbe öltöztetett baba várja a látogatókat a születésnapos múzeumban. Fotó: Majzik Attila

Otthonra leltek Csongrádon a világ babái: a különböző népviseleteket bemutató figurákat Bánszegi Katalin ajánlotta fel a városnak.

A gyűjtemény már túlnőtt a vitrinemen, a szekrényem tetején, sőt az egész lakásomon is

 – idézte fel mosolyogva az elajándékozás okát Bánszegi Katalin. A budapesti hölgy bejárta a világot, és egyetlen országból sem tért haza úgy, hogy ne hódolt volna hobbijának, a babagyűjtésnek. Ráadásul mindenhonnan egy helyi népviseletbe öltöztettet figurát hozott haza, így az évek alatt négy kontinensről mintegy háromszáz szépen felöltöztetett babát gyűjtött össze utazásai során.

A játékfiguráknak köszönhetően megismerhetjük más kultúrák népviseleteit, képzeletben bejárhatjuk az egész világot Matyóföldtől indulva Palócföldön, Erdélyen, Felvidéken, Kárpátalján, vagy Bácskán át egészen Burmáig, Etiópiáig, Indiáig, Mexikóig, Nepálig vagy éppen Peruig.

A gyűjtemény Horváthné Szikszai Ilona közreműködésével került Csongrádra, ahol a Fő utcán alakítottak ki egy önálló múzeumot a babák számára.

Minden baba ruhája őrzi annak a helynek az emlékét, ahonnan származik. Csongrádra vendégségbe jöttek, de otthonra találtak. Azt remélem, hogy ha valamelyik baba megtetszik a látogatóknak, az „beszél” is hozzájuk: otthon utánaolvasnak az országának, a kultúrájának, földrajzának

 – fogalmazott a babamúzeum ötödik születésnapján az adományozó.

Bánszegi Katalin nem érkezett üres kézzel: két különleges babával gyarapította az amúgy sem unalmas gyűjteményt. A Népek Háza egyik újdonsült lakója egy hagyományos kínai öltözetet viselő baba, a másik pedig egy Aradról származó, de román népviseletben pompázó baba lett.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában