Szentes

2022.10.26. 16:22

Egyenes út vezethet az egyetemre

Együttműködési megállapodást kötött a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum és a Gál Ferenc Egyetem Egészség- és Szociális Tudományi Kara.

M. A.

Általános ápolókat képeznek majd a Borosban. Fotó: Majzik Attila

A HSzC Szentesi Boros Sámuel Technikumban aláírt együttműködés célja többek között, hogy biztosítsa a szükséges szakmai támogatást, lehetőséget kínáljon a diákoknak, hogy részt vehessenek az egyetem pályaorientációs, szakmai ismeretterjesztő és továbbképzési programjaiban.

Mint Kincses Tímea, a szakképzési centrum főigazgatója elmondta, már két felsőoktatási intézménnyel, a Szegedi Tudományegyetem Mérnöki Karával és a Kecskeméti Neumann János Egyetemmel kötöttek megállapodást, most pedig a Gál Ferenc Egyetem Egészség- és Szociális Tudományi Karával bővül ez a kör.

A Boros Sámuel Technikum engedélyt kapott egy okleveles technikus képzés indítására, ennek feltétele pedig, hogy legyen együttműködés egy felsőoktatási intézménnyel. A Szentesen induló képzés szakmai programját közösen dolgozzuk ki az egyetemmel. Az ágazati alapoktatás után a tanulók a 11. évfolyamtól kapcsolódhatnak be a szakirányú oktatásba, a szakmai vizsga megszerzésével pedig okleveles technikus minősítést kaphatnak 

– tájékoztatott Kincses Tímea.

Fotó: Majzik Attila

Mint Somosné Puskás Krisztinától megtudtuk, az általános ápoló szakon végzett diákok az egyetemi felvételijük során akár 500 pontot is szerezhetnek, valamint az együttműködésnek köszönhetően akár 30 kreditpontot is beszámíttathatnak tanulmányaik alatt. 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában