Szegedi hírek

2022.10.05. 19:30

Menhelyi kutyákon segítettek az Állatok világnapján

Több mint 150 konzervet és néhány zacskó száraz tápot adtak össze egy nap alatt a Jerney-iskola diákjai a Tappancs tanya lakóinak. A gyűjtést az Állatok Világnapja alkalmából rendezték.

Timár Kriszta

A Jerneys diákoknak köszönhetően sok kutya lakhatott jól a Tappancs tanyán. Fotó: Karnok Csaba

A dorozsmai Jerney-iskolában évek óta megemlékeznek az Állatok Világnapjáról. Bakai Edit főszervező azt vallja, hogy mindezt úgy kell megszervezni, hogy élményt okozzanak a gyerekeknek, hiszen ahhoz, hogy átérezzék az ügy fontosságát, nem elég néhány unalmas teszt kitöltése. Ezért szerveztek idén macikiállítást az aulában, melyről lapunk hátsó oldalán olvashatnak és ezért kötötték össze a napot jótékonykodással.

A Jerneys diákoknak köszönhetően sok kutya lakhatott jól a Tappancs tanyán. Fotó: Karnok Csaba

A Tappancs Állatvédő Alapítvánnyal több mint tíz éve állunk kapcsolatban. Minden világnapi rendezvényünkön itt vannak, sokszor kutyákkal, a felsős osztályaink pedig ki is járnak a menhelyre. A mostani helyzetben azonban azt éreztük, most nekünk kell őket segíteni, ezért arra kértük a gyerekeket, akik tudnak, hozzanak az örökbefogadásra váró kutyáknak, macskáknak eledelt

 – mesélte a tanárnő.

Kedd reggeltől szerda délutánig nagyjából 150 konzerv és néhány zacskó száraz táp gyűlt össze, ezekből Lázár Zoltán igazgató csinos tornyot épített az aula közepén. Az ünnepélyes átadás előtt, amíg várták az alapítvány képviselőjét, a gyerekek állatos dalok éneklésével múlatták az időt.

Azért segítettünk a kutyamenhelynek, mert pénzválság van, nincs pénzük

 – magyarázta a harmadikos Tamás. 

Ha nem segítünk, éhen halnak a kutyák. Azt meg nem szeretnénk

 – tette hozzá Beni. Kiderült, sok gyerek a saját állatának készletéből hozott el, ezen azonban szerintük a legtöbb otthoni kedvenc nem sértődött meg. 

Mondjuk lehet, hogy az én macskám igen

 – gondolkodott el Benjámin. 

Az én kutyám szerencsére nem tud róla

 – mosolygott Eliza.

Az adományt átvevő Gácsi Mária kuratóriumi tag elmondta, bár a menhelyen gondozott 180 kutya és 50 macska számára nem elegendő még egyetlen étkezésre sem ez az adomány, ők a legkisebb gyűjtésnek is örülnek. 

Ha mindenki csak ennyit adna össze, már sokkal könnyebb lenne a helyzetünk

 – hangsúlyozta. Egyből vitte is ki a Tappancs tanyára a gyerekek adományait, melyből azért több mint száz kutya biztosan jóllakott aznap este.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!
Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában