Helyi életstílus

2022.10.27. 20:23

Vasdiplomás pedagógusokat köszöntöttek Hódmezővásárhelyen

A közgyűlés csütörtöki díszülésén két kiváló hódmezővásárhelyi okleveles tanító vette át vasdiplomáját, Sebők Alajosné és Vas Ignácné.

Kovács Erika

Sebők Alajosné 1957 júniusában vette kézbe az oklevelét, most pedig a vasdiplomáját. Fotó: Kovács Erika

Sebők Alajosné Hegyi Katalin 1938-ban született Hódmezővásárhelyen. Szülei egyszerű munkásemberek voltak. Édesanyja gyári munkás, édesapja kőműves volt. Az általános iskolát a Petőfi utcai Leányiskolában fejezte be 1952-ben. Még ebben az évben felvették a Hódmezővásárhelyi Állami Tanítóképzőbe. Itt érettségizett 1956 júniusában. Gyakorló évét a Szántó Kovács János Általános Iskolában töltötte. 1957 júliusában képesítő vizsgát tett, és megkapta a tanítói oklevelét. 

1958. augusztus 1-jén külterületi iskolába helyezték át, ahol 1970. szeptember 1-ig összevont 1-4 osztályban tanított. Az iskola felszámolása és a tanítói létszám csökkenése után a Ságvári Endre Általános Iskolában, későbbi nevén a Központi Általános Iskolában kapott lehetőséget tanítói munkájának folytatására. Kisfelmenő rendszerben, első és második osztályban tanított. 1994. októberében ebből az intézményből ment nyugdíjba. Oktató-nevelő munkája elismeréseként 1984. június 3-án miniszteri dicséretben részesült, 1994. március 24-én pedig megkapta a Pedagógus Szolgálati Emlékérmet.

Vas Ignácné 1957-ben szerzett általános iskolai tanítói oklevelet. Fotó: Kovács Erika

Vas Ignácné Tóth Margit 1938-ban született Hódmezővásárhelyen. Az általános iskolai tanulmányait a Hajnal utcai Általános Iskolában, majd a Szent Domonkos Rendi Zárdában végezte. 1956-ban érettségizett a Hódmezővásárhelyi Állami Tanítóképző és Gyakorló Általános Iskolában. 1957-ben pedig általános iskolai tanítói oklevelet szerzett. 1958-tól 10 éven keresztül a Kertvárosi Általános Iskolában 4 osztályos összevont alsó tagozaton dolgozott, közben pedig elvégezte a budapesti Pedagógiai Intézetben a négyéves háztartási ismeretek és gyakorlatok tanítására jogosító szakot. 

1968 és 1974 között a Rárósi Tanyaközpont Általános Iskolában tanított, majd a Dózsa György Általános Iskolába került, ahol egészen 1994-es nyugdíjazásáig tanított. Ezt követően visszahívták tanítani, így még hat évig szolgálta a gyermekek fejlődését. Munkája során több elismerésben részesült. Egyebek mellett megkapta az Arany Katedra miniszteri kitüntetést, valamint a Pedagógus Szolgálati emlékérmet is. 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!
Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában