Szegedi hírek

2022.11.23. 13:13

Első helyen végzett az SZTE ÁJTK csapata az Országos Alkotmánybírósági Szimulációs Versenyen

2022 novemberében, harmadik alkalommal rendezték meg Budapesten az Országos Alkotmánybírósági Szimulációs Versenyt, amelyen a Szegedi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar hallgatói remekül szerepeltek. - írja közleményében az SZTE.

delmagyar.hu

Fotó: SZTE

 A megmérettetésen két csapat is indult, az egyik a dobogó legtetején végzett, a másik különdíjban részesült. A felkészülésről, és az elért eredményekről a hallgatókkal és felkészítő tanáraikkal beszélgettünk. 

Az ország hat különböző városában tanuló joghallgatók vetették össze tudásukat, első körben tavasszal, az írásbeli fordulón, majd a továbbjutott csapatok novemberben, a szóbeli forduló keretében egy szimulált alkotmánybírósági teljes ülésen. A verseny az Igazságügyi Minisztérium társfinanszírozásával, a Mathias Corvinus Collégium és az Alkotmánybíróság szervezésében valósul meg évente, nem volt ez másként idén sem.

Dr. Márki Dávid, az SZTE Állam- és Jogtudományi Kar Közjogi Intézetének tanársegédje, a csapatok felkészítő tanára, aki kiemelte: a döntőbe a szegedi jogi karról indult, mindhárom csapat bekerült volna, viszont egy jogi kar, maximum csak két csapatot indíthatott el a versenyen.

Dr. Pongó Tamás, az SZTE Állam- és Jogtudományi Kar Közjogi Intézetének adjunktusa, aki ugyancsak a csapatok felkészítő tanára volt, elmesélte: a legnehezebb számukra az volt, hogy mind a két csapatot, egyformán jól készítsék fel a versenyre. 

Az ÁJTK oktatói elmondták: a legfontosabb szempont az volt, hogy a saját meglátásaikat ne erőltessék rá a csapatokra, szerették volna, ha a tagok önmaguk érvényesülnek.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában