Egészségnap

2022.11.05. 15:00

Energiával töltődött a lélek Kisteleken

Szombaton már másodszor tartott ingyenes egészségnapot Kisteleken a csabai alapítású Mária Lovagrend Egyesület, ahol a 17 gyógyító mellett előadások is várták a helyieket és a környékbelieket. Akivel beszéltünk, úgy érezte, megoldódott a problémája, lelke feltöltődött energiával.

Imre Péter

A kisteleki Klebelsberg Művelődési Központ nagytermébe folyamatosan érkeztek a páciensek a gyógyítókhoz. Fotó: Imre Péter

– Lelki problémám volt és sokat segítettek nekem, örülök, hogy az ismerősöm ide, erre a rendezvényre vezetett. Nem voltam még hasonlón sem – mondta Radanovics Lászlóné Vera a kezelést követően.

Megoldás

Vera néni Balog Ibolyánál volt, aki – ahogy ő fogalmazott – energia-visszapótlást, feltöltést végez. 

– Beszélt róla, és már ettől oldottabb lett, szinte megszűntek a feszültségek, nem látta olyan nagynak a problémát. És ahogy elmondta, a kivezető utat is megtalálta, meglátta a terápia alatt. Nagyon fontos, hogy a saját problémájára mindenki maga találja meg a megoldást. Mi ebben segítünk – jelentette ki Ibolya.

Pozitív energiák

A Balástyáról érkezett Berta Szilvia már nem debütáló volt az ilyen rendezvényen. 

– Hiszek benne. Pozitív energiákat sugároznak az itt lévők, amire szüksége van a lelkünknek, ezzel tarthatjuk szinten a rengeteg negatív behatás mellett – fogalmazott. A mellette ülő Róbert gyógyítóként résztvevő feleségét kísérte el Kistelekre. 

– Persze, otthon is alkalmazza a gyógymódját. Miért, nem látszik milyen szép, kiegyensúlyozott és egészséges vagyok? – kérdezte viccelődve. A közelben „rendelő" Ábrahám Judit elmondta, külsősként csatlakozott a rendezvényhez, és metafizikai pszichoterápiával igyekezett segíteni az asztalához ülőknek. Szabó Sándor csontkovács az izületekkel foglalkozott, elárulta: van érdeklődő bőven, annyi, hogy már csúszik a kért és adott időpontokhoz képest.

Fotó: Imre Péter

Az alternatív gyógymódokat felvonultató és előadásokkal is készülő egészségnapot a Békéscsabán 2005-ben alapított, mára országos hálózatú Mária Lovagrend Egyesület szervezte, amiben a helyi csoport vezetője, Horváthné Virág Etelka is segített – tudtuk meg az egyesület elnökétől, Gyebrovszki Klárától, aki speciális tanácsadó-terapeuta és spiritiszta. Kisteleken kívül – ahol már másodszor jártak –, a megyében Csongrádra és Szegedre is eljutottak korábban. A pandémia alatti éveket kihagyták, a szombati volt az első programjuk, és általában évente két-három rendezvényt tartanak.

– Az általunk is képviselt gyógymódok egyre inkább elfogadottá válnak, egyre sűrűbben előfordul az orvosokkal való együttműködés, a kölcsönös tisztelet alapján. A képzéssel is törődünk, így megtörténhet, hogy páciensből a következő lépésben valaki gyógyító lesz, és tudásával nemcsak magán, másokon is segíthet. Mert csakis úgy lehetünk hitelesek, ha mi testileg és lelkileg is rendben vagyunk – közölte Gyebrovszki Klára.

Rosszul döntöttem?

Panaszkodtam a szervezőknek, hogy fáj a lábam, nehezen viselem például a lépcsőzést. Azt tanácsolták, próbáljam ki valamelyik gyógymódot, vagy akár többet is. Szabadkoztam: nem érek rá, sietek, rohanok tovább. Lehet, hogy rosszul döntöttem? Nem. Biztos.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában