Szeged

2022.11.09. 21:45

Váratlan vendég az ünnepségen

Vanessa atalantalepke szállt a Göncz Árpád sétányon kifeszített kék szalagra október végén, szemfüles fotós kollégánk, Karnok Csaba pedig gyorsan meg is örökítette a mutatós példányt.

K. A. R.

Vanessa színesítette meg az egyetemi eseményt. Fotó: Karnok Csaba

Erről a lepkéről úgy tartják, hogy kedveli a nyílt területeket, azonban október 27-én bebizonyosodott, hogy a nyílt, sajtónyilvános események is a kedvencei közé tartoznak, ugyanis amíg a Szegedi Tudományegyetem a százéves felsőfokú földtudományi képzést ünnepelte faültetéssel, addig Vanessa vígan repkedett a vendégek között.

A tarkalepkefélék családjába tartozó lepkefaj Magyarországon egyébként védettnek számít, természetvédelmi értéke 5 ezer forint. Főként a mérsékelt égövi Európában él, de Ázsiában és Észak-Amerikában is megtalálható. Szárnyai bársonyos feketék, az elülsőt fehér foltok és piros szalag díszíti, a hátulsót piros szegély. A hátulsó szárnyak fonákján a barnássárga minta jó rejtőszín.

Május és október között két nemzedéke repül, ritkán még novemberben is látható egy-egy példány. A nyílt területek mellett pedig a kertekben, a gyümölcsösökben, az erdőszéleken és a parkokban fordul elő. Vándorlepkének számít, a második nemzedék imágói Dél-Európában telelnek át és tavasszal vándorolnak vissza.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában