Szegedi hírek

2022.12.06. 21:23

Lencsevégen Szeged rejtett szépségei - Fotók

A Szegedi Fotókör tagjainak képeiből nyílt tárlat kedden a Szent-Györgyi Albert Agórában, amely az elmúlt néhány évben készült alkotásaik gazdag, változatos tematikájú válogatását vonultatja fel. A kiállítást Marton József Ferenc fotográfus nyitotta meg.

delmagyar.hu

Szociofotók és tájképek egyaránt láthatók a kiállításon. Fotó: Karnok Csaba

Fotó: [email protected]

– A fényképezés a pillanat művészete? Igaz, hiszen egy pillanatot emel ki a hömpölygő időből, de a gondolkodás és a gondosság eredménye a mit, mikor, miként hármas egységét megvalósítva. Szabályai vannak, amelyeket jól kell ismerni, hogy alkalmasint felrúghassuk azokat a mondandónk szolgálatába állítva. Tehát a jó fénykép mindenképpen tudatos alkotói folyamat eredménye – fogalmazott a fotográfus, aki a kiállítókról elmondta, képeik a fotográfia mesterségét és művészi eszközeit magas szinten birtokló, gondolkodó alkotókról tanúskodnak. 

– Ezekkel a képekkel fel­emel­kedünk és elgondolkodunk, mi­­ért is nem vettük észre ezeket a nyilvános kincseket, helyi örökségünk építőköveit. Talán azért, mert gyakran elrohanunk mellettük. Kitűnő városi részleteket, építőkockákat látunk, végre mást és másként, mint az unos-untalan fotózott és publikált fényképeken az állandósult jelképeket. Többféle képet élvezhetünk, a szociofotótól az épületeken és életképeken keresztül a tájképekig, premier plántól a madártávlatig. Ezek kiegészítik, kikerekítik a történetet, és észrevehetjük, hogy milyen gazdag városban, környéken, országban élünk. Felemelő élményekért nem kell külföldre repülnünk, csak figyelnünk – mondta Marton József Ferenc. 
 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában