A KÁRPÁTALJAI ILDIKÓNAK MÁR KEDVENC TANÁRA IS VAN A MÓRAHALMI ISKOLÁBAN

2022.12.04. 14:03

Otthon érzik magukat Zákányszéken

Otthon érzik magukat Zákányszéken azok a kárpátaljai menekültek, akik május óta élnek a faluban. A hat­éves Bella általános iskolába jár, a tizenöt éves Ildikó pedig a mórahalmi Tóth János szakképző iskolába, ahol már kedvenc tanára is van.

Arany T. János

Balog Csilláék Munkácsról érkeztek. Heten élnek Zákányszéken, a két családfő ottjártunkkor dolgozott. Fotók: Török János

Március elején jártunk legutóbb Zákányszéken, a Magyar Pünkösdi Egyház Országos Ci­­gánymisszió Szeretetházában a József Attila utcában, ahová kárpátaljai menekülteket fogadtak be. Akkor népes gyereksereg, zsivaj fogadott, beszélgetni is alig tudtunk a szülőkkel. Pénteken viszont olyan volt, mintha egy átlagos család átlagos péntek estéjébe csöppentünk volna. 

Munkácsról érkeztek márciusbanCsak az asszonyok, lányok voltak otthon. A két családfő, Anton és Sándor dolgozni voltak. Ők korábban is Magyarországon dolgoztak. A család többi tagja márciusban csatlakozott hozzájuk. Balog Csilla elmondta, most heten élnek együtt az öccsével és annak feleségével, kislányukkal és az ő két lányával. A munkácsi család március 10-én, a háború kitörése után pár nappal érkezett Magyarországra. 

Olyan, mintha hazaérkeztek volnaElőször Szolnokon, a Tiszaligetben kaptak szállást. Három hónap elteltével el kellett hagyniuk. Az ottani lelkipásztor ismerte Péter Pált, a ci­­gánymisszió zákányszéki gyülekezetének lelkészét, így kerültek a homokháti faluba. – Isten kegyes hozzánk. Furcsa érzés, mert amikor május 27-én megérkeztünk ide, olyan, mintha hazaérkeztünk volna. Hálát adok az Istennek, hogy mindent megkapunk, amire szükségünk van – mondta Csilla, miközben lánya, a 15 éves Ildikó vacsorát készített a konyhában. 

Ildikó 15 éves, a mórahalmi szakképző iskola diákja. Péntek este ő készítette a vacsorát.
Ildikó 15 éves, a mórahalmi szakképző iskola diákja. Péntek este ő készítette a vacsorát.

Kedvence a vicces, szakállas oktatóIldikó gyorsan beilleszkedett a középiskolába, csakúgy, mint húga, Bella az általánosba. Il­dikó a mórahalmi Tóth János szakképző iskola diákja, ahol már kedvenc tanára is van, akinek először nem jutott eszébe a neve, de aztán közösen összehozzuk, hogy a vicces, szakállas szakoktatót Pápai Péternek hívják, aki közvetlen stílusával és sajátos humorával a diákok nagy kedvence. – Többet viccel, és jól fogalmaz – mondta Ildikó. A rántott hús közben elkészült, egymáson sorakoztak a szép szelet húsok, a sült krumpli is készül, közben Bella megmutatta a füzeteit. 
Már szereti az iskolát a hatéves BellaNeki nehezebb volt beilleszkednie, mert Munkácson nem járt óvodába. Az első időszakban inkább rá figyeltek az osztálytársai, mert annyira sírt. Fél órát se bírt ki a tanteremben. Nehéz volt beszoknia a kö­­zösségbe, de már szeret iskolába járni. A család legkisebb tagja a 13 hónapos Emili, aki minket figyelve előbb rajzolni próbált, majd a vacsorához készülődés kötötte le a figyelmét. Biztos neki is a rántott hús a kedvenc étele. 

Csak a rokonok, ismerősök hiányoznakCsilláék jól érzik magukat Zá­­kányszéken. Azt mondta, annak ellenére, hogy nem otthon vannak, otthon érzik magukat. 

– Szeretnénk hazamenni, de anyukám most mondta, hogy két hete nincs villany Munkácson. Ő azt mondja, ne menjünk haza. Amikor este mindennel végzünk, mindenki elcsendesül, akkor az ismerősök, rokonok hiányoznak. Mert otthon ilyenkor át szoktunk menni hozzájuk. Ez hiányzik – mondta. 

A hatéves Bella első osztályos Zákányszéken. Édesanyja segít neki a tanulásban.
A hatéves Bella első osztályos Zákányszéken. Édesanyja segít neki a tanulásban.
A legkiszolgáltatottabb csoport
A kárpátaljai romák az Ukrajnából menekülők egyik legkiszolgáltatottabb csoportját képezik: jelentős részük a külvilágtól szinte teljesen elszigetelt szegregátumokban nőtt fel. Ez a kiszolgáltatott csoport Magyarországon egy szinte teljesen leépített menekültügyi ellátórendszerbe és egy előítéletekkel teli társadalomba csöppent, elhelyezésük és integrációjuk jelentős részét a civil társadalom, mint például a Magyar Pünkösdi Egyház Országos Cigánymisszió próbálja megoldani. 
100 ezer ukrajnai menekült
A legutóbbi becslések szerint nagyjából 100 ezer roma hagyta el Ukrajnát a háború kitörésétől júniusig. Magyarországon a menedékkérő gyermekeknek joga van a közoktatáshoz, a menedékes státusz megszerzése után pedig minden gyermek tankötelessé válik. A kettős állampolgárságú menekült gyermekek szintúgy tankötelesek, papíron a lakóhelyhez tartozó körzetes iskola vagy óvoda köteles felvenni őket. A Romaversitas Alapítvány Ukrajnai roma menekült gyerekek oktatási inklúziója című kutatásából kiderült, hogy a magyar közoktatási rendszerben a beiskoláztatás és óvodába szoktatás nehézkes adminisztratív és érzelmi folyamat lehet a menekült szülők és gyermekek számára. Ezt Bella példája is jól mutatja. A felmérésben megkérdezett családok 41 százalékában jutott el minden iskoláskorú/óvodáskorú kárpátaljai roma gyermek iskolába/óvodába az adatfelvétel idején. 


 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában