Véradás

2022.12.30. 12:32

Pezsgővel várták a véradókat

Körülbelül kétszáz üveg pezsgővel várták a véradókat pénteken Szegeden, az Országos Vérellátó Szolgálat szegedi regionális központjában. A Magyar Vöröskereszt Csongrád-Csanád megyei igazgatója elmondta, hogy a mostani volt az év utolsó véradása, és így köszönik meg a véradóknak, hogy ilyenkor is eljönnek, és gondolnak azokra, akiknek segítségre van szükségük.

S.Z.

Voltak, akik az év utolsó véradásán is segítettek. Fotó: Gémes Sándor

Sasvári Krisztina hozzátette, hogy már sokadik éve szerveznek pezsgős véradást, általában az év utolsó napjaiban. Eddig általában elfogytak a pezsgők, sőt, volt olyan alkalom is, amikor még el kellett menni pár üveget vásárolni, annyira sokan akartak vért adni.

Kiderült az is, hogy a pezsgős véradás nem azt jelenti, hogy a véradás után azonnal megihatják a véradók a pezsgőket, ráadásul a véradás előtt amúgy sem szabad alkoholt inni. Sasvári Krisztina mindenkinek azt javasolta, hogy december 31-én bontsa ki az ajándékba kapott italt.

A Vöröskereszt és a Vérellátó Szolgálat munkatársai egyébként nem sokáig pihennek. Január 2-án, hétfőn már rendes nyitvatartással várják az összes véradóállomáson azokat, akik 2023-ban is így akarnak segíteni másokon. A jövő év első úgynevezett kiszállásos véradása január 8-án, vasárnap lesz a Szeged Plázában, ahol újra megrendezik a Bödön piacot, és ahol már rendszeresen ott vannak a Vöröskereszt munkatársai is.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában