Algyő

2022.12.05. 19:12

Rajzpályázattal erősítik a testvértelepülési kapcsolatot - Fotók

A tiszai életet vitték papírra az óvodások és az általános iskolások, miután Algyő és Sándorfalva közös rajzpályázatot hirdetett ebben a témában. Hétfőn kihirdették a nyerteseket, de egy hétig még megtekinthetőek a gyerekek remekművei.

Kiss Anna

December 12-éig láthatók Algyőn a fiatalok rajzai, festményei. Fotó: Karnok Csaba

A testvértelepülési együttműködésük első közös rendezvényeként rajzpályázatot hirdetett óvodások és általános iskolások számára az algyői és a sándorfalvi önkormányzat. A pályázat az Élet a Tiszán címet kapta, hiszen a két település természeti értékeit a folyó köti össze, éppen ezért a gyerekek alkotásait a Tisza és annak élővilága ihlette. A nyerteseket hétfőn hirdették az Algyői Faluházban, ahol a 85 pályaműből kiállítás nyílt, amelyet december 12-éig lehet megtekinteni az intézmény nyitvatartási idejében.

Az ünnepélyes díjátadón Molnár Áron, Algyő polgármestere kiemelte, talán a legigazabb testvértelepülési kapcsolat övéké. Emlékeztetett, az 1879-es nagyárvíz után Pallavicini gróf úgy vélte, hogy Algyő nincs biztonságban a folyó mellett, ezért némi kényszer hatására az algyőieket átköltöztette a mai Sándorfalva területére, míg Algyőt rétté akarta nyilvánítani, azonban néhány büszke algyői ezt megakadályozta. Hozzátette, a lakosság kétharmada ezután visszaköltözött Algyőre és újjáépítették a települést.

Molnár Áron hangsúlyozta, a történtekből eredően a két települést a mai napig rengeteg rokoni szál köti össze, így azok a családnevek, amelyek Algyőn népszerűek, Sándorfalván is megtalálhatóak, és ez fordítva is igaz. Megjegyezte, a két település történelme és kultúrája is a Tiszához kapcsolódik, éppen ezért öröm számára, hogy a humán ügyrendi biztosság kezdeményezte a rajzpályázatot.

A hétfői esemény jelen volt Búza Katalin, Sándorfalva alpolgármestere is, aki többek közt arról beszélt, hogy az elmúlt években már sokat tettek a testvértelepülési kapcsolatuk megerősítéséért, például márciusban a sándorfalviak is részt vettek a petresi gátszakadás alkalmából szervezett túrán. Kiemelte, szeretnék továbbvinni a mostani kezdeményezést.

Az alpolgármester örömét fejezte ki, amiért ennyi pályamű érkezett a felhívásra. Szerinte azonnal látszik a műveken, hogy melyeket készítették a sándorfalvi gyerekek, ugyanis felkészítő pedagógusuk, Török Zsuzsanna egészen egyedi nézőpontot képvisel, diákjait rendszeresen versenyezteti, európai versenyeken is részt szoktak venni.

Számtalan díjat és különdíjat adtak át a faluházban. Az óvodások körében az algyői Tulipán csoport, az alsó tagozatos kategóriában a sándorfalvi Zámbó Krisztina, míg a felsősöknél a szintén sándorfalvi Kiss Petra lett az első.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában