Szegedi hírek

2022.12.03. 07:00

Újra kvízműsorban méreti meg magát a szegedi egyetemista

Ismét kvízműsorban szerepel Galág Botond, az 500 című vetélkedő legfiatalabb győztese. A biológia szakos hallgató vasárnap a Géniuszban lesz látható. Egy eddig jól menetelő nyelvtanárnő megállításával lehet esélye itt is arra, hogy akár sokmillió forintot nyerjen.

Timár Kriszta

Galág Botond vasárnap a Géniusz című műsorban méretteti meg magát. Archív fotó: Frank Yvette

Galág Botond tavaly májusban 22 évesen 5,2 millió forintot nyert az ATV 500 című vetélkedőjében. A szegedi egyetemista összesen 157 kérdésre tudott válaszolni, mielőtt kiesett, és bár ezzel egy kérdéssel elmaradt a műsor addigi csúcstartójától, legfiatalabb győztesként így is beírta magát a rekordok könyvébe.

Galág Botond az SZTE biológia szakos hallgatója. Májusi sikere alkalmával lapunknak elmondta, korábban csak egyszer szerepelt tévés vetélkedőben, azt is csak kis helyi csatornák sugározták. Így amikor jelentkezett az 500-ba, hogy mégis bizonyítsa alkalmasságát, a középiskolai földrajzverseny-győzelmeket csatolta a jelentkezéshez. Már akkor elárulta, szívesen kipróbálná magát más vetélkedőkben is és külön kiemelte, hogy örülne, ha a Géniuszban is megmérettetné magát.

Nos, az biztos, hogy a legjobb kvízjátékosokat felvonultató műsorban már nem kellett a földrajz eredményekre hagyatkozni, tavalyi teljesítménye elég volt ahhoz, hogy bekerüljön a játékba. A műsor követői a múlt héten már láthatták, hogy ő a jelenleg játékban lévő Czagány Judit kihívója, a párbajokat azonban az adásidő lejárta miatt már nem kezdték el. A nyelvtanárnő több nyelven fejt keresztrejtvényt évtizedek óta, a magyar feladványokat 5 perc alatt oldja meg. 

Elmondása szerint a reál tárgyak jelentik a gyenge pontját. Őt kell legyőznie ahhoz Botondnak, hogy megkezdhesse a menetelést azon az úton, amelyen egy szegedi már nagyon sikeresen végigment. Ebben a műsorban vitte el ugyanis a 10 millió forintos fődíjat Kovács Attila reumatológus professzor és lett ezzel az ország Géniusza. Mivel azonban ezt a címet nem csak egy ember birtokolhatja, a szegedi egyetemistának is van esélye arra, hogy hasonló sikereket érjen el. Ehhez csupán 10 párbajellenfélnél kell jobbnak bizonyulnia. Az első párbaját vasárnap este vívja az ATV-n.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában