Vince-napi vesszővágás

2023.01.21. 16:27

Borrendek sorakoztak fel Ópusztaszeren - fotók

A szőlőművesek, borkészítők védőszentjük, Szent Vince napján figyelték az időjárást, sok helyen vincevesszőt is vágtak.

Suki Zoltán

Zártkörű felvonulást tartottak a borrendek tagjai. Fotó: Török János

Ismét megtartották szombaton a Vince-napi vesszővágást Ópusztaszeren, ahol most 19 borlovagrend gyűlt össze az ország minden tájáról, sőt határainkon túlról is. Lukács Sándor, a Szent Vince Borrend Nagymestere lapunknak elmondta, hogy a koronavírus miatt két évig nem tudták megtartani az eseményt, de most ismét találkozhattak a borbarátok az Ópusztaszeri Nemzeti Emlékparkban.

A nagymester hozzátette, hogy Szent Vince napján, ami egyébként most vasárnapra esik, a gazdák már a szőlőveszőkből tudtak következtetni a termés minőségére és mennyiségére is.

A szőlőművesek, borkészítők védőszentjük, Szent Vince napján figyelték az időjárást, sok helyen vincevesszőt is vágtak. Ha ezen a napon süt a nap és olvad, jó bortermésre lehet számítani. A most vágott vesszőket vízbe teszik, és a később megjelenő hajtások is árulkodnak a szőlőtőkék állapotáról. A borrendek az ország minden tájáról érkeztek, de két borrend jött a Vajdaságból, egy pedig a Felvidékről. A rendek szokásukhoz híven felvonultak a parkban. Ilyenkor egyébként új borlovagot is szoktak avatni, de az sajnos most elmaradt, mert a jelölt lebetegedett. Viszont idén is megkóstolták egymás borait, és egy ebéddel zárták a rendezvényt, amit az emlékpark zárvatartása miatt most zárt körben rendeztek meg.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában