Gyalogolva is messzire jutott az életben Dudás Gyula

– Két olimpián vettem részt, 2000-ben Sydney-ben és 2004-ben Athénban. Sokan azt hiszik, három ötkarikás játékon szerepeltem, de Pekingbe nem jutottam ki, mert Czukor Zolinak 6 másodperccel jobb volt az ideje 20 kilométeren – emlékezett a történtekre Dudás Gyula, a Szegedi VSE és a Miskolc egykori gyaloglója. Megjegyezte: az elért helyezésektől függetlenül nagyon büszke és boldog, hogy ott lehetett az olimpiákon, hiszen az minden sportoló vágya, „a részvétel a fontos”. 

Börtönben született 

Dudás Gyula a tököli rabkórházban született 1966. augusztus 20-án, ahogy akkor mondták, az alkotmány ünnepén. Intézetben nevelkedett, volt három apja – ahogy ő fogalmazott –, a vér szerinti, a nevelő és a fogadott. 

– Dudás Istvánnal háromszor találkoztam szentesi lakhelyén: először 20 éve, be sem engedett, nem állt szóba velem, harmadjára már negyed­órát beszélgettünk. Nem akartam tőle semmit, csak látni, kíváncsi voltam rá. Anyát nem ismertem, 1993-ban meghalt. A nevelőszülőktől menekültem vissza az intézetbe, ezért és nem gonoszságból gyújtottam fel a szénát, és etettem kiscsirkéket a disznóval. A fogadott apám az edzőm, Antal Andor. Mindent neki köszönhetek. Azt mondta, ha azt csinálom, amit mond, sikeres leszek. Igaza lett. Nagyon szeretem, tisztelem, mai napig tartjuk a kapcsolatot – sorolta. Nem szégyelli és bánja, hogy az állam nevelte, azt mondja, „nem tehettem róla”. Viszont később mindent megtett azért, hogy jó eredményeket érjen el, és ebben az sem akadályozta, hogy 10 évesen egy intézeti focimeccsen lerúgták az egyik veséjét. 

A család 

A sikerek, a győzelmek társául szegődtek pályafutása alatt, amely tulajdonképpen még most sem ért véget. Több bajnoki címet nyert egyéniben és csapatban – a pontos számot ő sem tudta –, járt világversenyeken, például a már citált olimpiákon, veteránként pedig világ- és Európa-bajnokságot nyert – magyar színekben. Legalább 200 serleget gyűjtött össze, melyekhez nem ragaszkodik foggal-körömmel, szívesen ajánl fel párat gyerekversenyek díjának. Nagy álma volt a család, minden beszélgetésünkkor megemlítette korábban is, „nem akarom, hogy a gyerekeim szülők nélkül nőjenek fel”. 
– Anettet nagyon szerettem, feleségül vettem, két gyerekünk született – még Magyarországon –, a most 17 éves Dusán és a 15 éves Mira. Tizennégy éve költöztünk Angliába, és 7 éve elváltunk, úgy éreztem, kiüresedett a kapcsolatunk. Hétvégi apuka lettem, de a srácokkal jó a kapcsolatom. Sokat utazunk, rendszeresen jövünk Magyarországra, idén például a nyári budapesti atlétikai világbajnokságra is hazalátogatunk, főleg a gyaloglás érdekel – mesélte Gyula. Brightonban él és dolgozik, két munkahelyen, a helyi önkormányzat hulladékgazdálkodási szekciójánál és a Brighton Golf Clubban. Utóbbinál mindenes, ha kell, sört csapol, ablakot tisztít vagy kertészkedik. A szigetországba 2008. szeptember 3-án érkezett – akkor még Anett-tel és a kicsikkel –, és másnap már munkába állt. Bevallása szerint az angolt nem sikerült hibátlanul elsajátítania, de ahogy mondjuk, „nem adják el”. 

Nyugdíjas évek, utazás 

Mikor a közelgő nyugdíjas évekről faggattam, rákérdezett. 

– Miért, úgy nézek ki, mint egy nyugdíjas? De ha eljön az az idő – 60 éves korom előtt nem mehetek nyugdíjba Nagy-Britanniában –, azt szeretném utazással tölteni. Imádok „csavarogni” a világban, új párommal, Henivel is sok helyre el szeretnénk menni, például Ausztráliába, Új-Zélandra és Izlandra, de Wales és Skócia sem maradhat ki – tervezgette a jövőt Dudás Gyula. 

Az új kapcsolat 

– Már legalább 35 éve ismerjük egymást, együtt sportoltunk az SZVSE-ben. Tavaly augusztus 29-én találkoztunk újra, jót beszélgettünk, és kiderült, rengeteg a közös bennünk, leginkább a sport- és az életszemléletünk. Korábban versenyeken is találkoztunk, és már jártam nála Brightonban is – mesélte Blum Henriette, aki szakmáját tekintve alkalmazott környezetkutató, természetvédelmi mérnök, és most végzi az erdésztechnikusi sulit.

Megjegyezte: úgy emlékszik, Gyula körül mindig sok csaj volt, s talán már akkor összejöhettek volna. – De másfelé vitt az élet, a tanulmányaim mellett a sport számomra hobbi volt, míg Gyula arra tett fel mindent, az volt az élete. 

– Megdobbant a szívem, éreztem, tudunk majd együtt élni. Állíthatom, elégedett velem, de lehet, kicsit fellengzős és nagyképű vagyok? – vette át a szót Gyula. 

– Nem, tényleg érdekes, aranyos, igaz, kicsit flúgos, de az is szerethetően – reagált Heni. Szinte egyszerre mondták, hogy első közös karácsonyuk nagyon jól sikerült, és az ünnepek alatt ellátogattak a gyaloglók éves rendezvényére, vacsorájára is, ahova az ország minden részéből érkeztek sporttársak. Az ünnep az evésről szólt. 

– Megyünk a konditerembe, muszáj edzeni, mert ettől az úszógumitól – fogta össze a hasát Gyula – meg kell szabadulni, most nem nézek ki jól. 

Akarat és sport 

– Nagyon akartam sportoló lenni, ha lehet, sikeres. Megadatott. Ma is gyalogolok és biciklizek Brightonban. Nem lehetek hűtlen a sporthoz, hiszen mindent annak köszönhetek: a fogadott apámat, a fantasztikus élményeket és a mostani kedvesemet, Henit is – mondta zárásként Dudás Gyula.