Pusztaszer

2023.01.18. 14:00

Munkástelep centenáriumát ünneplik

Pusztaszer „kisbolygója”, Munkástelep 100 éves, érdekességként idősebb, mint az anyafalu, amely jobb helyzete, a közlekedési útvonalhoz való közelsége miatt fejlődött jobban.

I. P.

Archív Fotó: Imre Péter

1922/1923-ban 95 telket mértek ki Munkástelep mai területén, melyből egyet az iskolának szántak, ami később fel is épült ott. A település létrejöttét a gyarapodó birtokoknak köszönhette, ugyanis a környéken nem volt elég ember, aki munkát vállalhatott volna, így a gazdák más vidékekről toboroztak zselléreket, akiknek családjukkal együtt, lakhatási lehetőséget is biztosítottak – sorolta Máté Gábor, Pusztaszer polgármestere, aki családjával maga is munkástelepi volt.

– Tábith Mártonnal és a Munkástelepen élő Tajti Lászlóval gyűjtjük az adatokat az ott lakókról, a történetről. Napjaink és az 1960-as évek adatai, listái telkek szerint már megvannak – jelenleg mintegy 150-en élnek ott –, de nagyon szeretnénk összeállítani az 1920-as évek, valamint az elsőként beköltözöttek névsorát – mondta a faluvezető, hozzátéve: ebben a lakosok segítségére is számítanak. Tábith Márton értékes feljegyzéseket, naplóemlékeket írt gyermekkoráról, szerkesztésén, majd a nyomda alá rendezésén dolgoznak. 

Archív Fotó: Imre Péter

– Az ünnepléshez, megemlékezéshez, a különböző rendezvények szervezéséhez hátteret és lehetőséget biztosítunk. A munkástelepiek korábban is rendeztek zenés, táncos összejöveteleket a legendás Kisfüstösre és környezetére támaszkodva, ezekre a falubeliek is szívesen jártak, járnak. Ilyen idén is biztosan lesz, elképzelhető, hogy több is, viszont szeretnénk előadásokat és komolyabb ismeretterjesztő beszélgetéseket is rendezni a centenárium alkalmából – közölte Máté Gábor. Hozzáfűzte: pontos programlista még nincs, alakul, és hogy miként, abban a legnagyobb szerepe az ott élőknek, a munkástelepieknek lesz, ennek érdekében létrehoztak egy Facebook-csoportot.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában