Szeged

2023.02.16. 17:31

Országos bajnok lett alkalmi sminkjével

Online Szépész Kupát nyert a Móravárosi iskola végzős kozmetikus tanulója. Vékony Jázmin Panka egy díjátadóra készült sminkkel hozta el az első helyet az országos versenyről.

Timár Kriszta

Vékony Jázmin Panka a mindennapokban is szeret sminkeket készíteni. Fotó: Karnok Csaba

A Kiskunhalasi Szakképzési Centrum Dékáni Árpád Technikum hirdette meg immár 3. alkalommal az Online Szépész Kupát az ország fodrász és kozmetikus tanulói számára. A megmérettetésre e-mailben elküldött fotókkal lehetett nevezni. A zsűri ezek alapján választotta ki a legjobb hat alkotást minden kategóriában, ők vehettek részt a nemrégiben megtartott döntőn, ahol online, élő közvetítésben kellett ismét elkészíteniük munkáikat.

A versenyt alkalmi smink kategóriában egy szegedi diák nyerte. Vékony Jázmin Panka a Szegedi SZC Móravárosi Szakképző Iskola érettségi utáni szakmai oktatásán vesz részt, ott végzős kozmetikus tanuló. 

– Nem ez volt az első versenyem, szeptemberben már indultam egy országos megmérettetésen. Bár bekerültem a legjobb tízbe, az nem úgy sikerült, ahogy szerettem volna, kicsit csalódott is voltam, de végül úgy döntöttem, megpróbálom újra a versenyzést – beszélt arról, miért nevezett. 

– Az online verseny egyébként is szimpatikus volt számomra, mert így nem izgultam annyira. Az első fordulóban teljesen nyugodtan dolgozhattam, hiszen csak a végeredményt kellett lefotózni, a döntőben pedig azért nem voltam annyira feszült, mert bár tudtam, hogy közben néz a zsűri, de mégsem mellettem álltak és nem nézett közönség sem – magyarázta.

A Szegeden tanuló lány a fotózásra készítette el először a végül nyertes sminket. fotó: DM

Mivel Jázminnak volt már tapasztalata, tudta, hogy minél nehezebb sminkkel készül, annál több esélye van a győzelemre. 

– A téma a díjátadó gála volt, erre én egy vonalas és köves sminket készítettem úgynevezett aqua technikával. Kicsit aggódtam, hogy nem férek bele majd a 90 percbe, mert az előre megrajzolt vonalaknak nagyon precíznek kell lenniük, végül azonban sikerült – mosolygott. A modell ruháját egyébként Jázmin édesanyja varrta, ugyanis az ilyen versenyeken fontos a teljes styling, a diáklány szerette volna, ha minden pontosan olyan, mint amilyennek ő elképzelte.

Mivel a kozmetikus tanulóknak kevés sminkórájuk van, nem ez a képzés hangsúlyos eleme, Jázmin különtanárral készült a versenyre. A Hódmezővásárhelyen dolgozó Asztalos Krisztinához ment el egy alapképzésre, ahol kifejezetten a nehéz sminkeket tanulta meg. Tőle kapott segítséget ahhoz is, milyen típusú munkával nevezzen az országos versenyre. 

– Nem sokat gyakoroltam ezt a munkát: a fotózásra készítettem el először, majd a döntő előtt egyszer csináltam még meg – mesélte. 

Jázmin egyébként a mindennapokban is szeret sminkeket készíteni, Instagramra feltöltött képei alapján egyre többen bízzák meg báli, alkalmi munkák elkészítésével. Ezért, bár kozmetikusként szeretne elhelyezkedni, ezzel is szeretne a jövőben is minél többet foglalkozni. Mivel hódmezővásárhelyi, szakmája megszerzése után ott tervez majd munkába állni. Jelenlegi sikerét követően kedvet kapott a versenyzéshez is: jelenleg két megmérettetésre készül.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában