Szentesből nem lehet elég csak egy

Az új városalapítók általában szerettek a bevált receptnél maradni. Így lett az Újvilágban többek között a hollandok által New Amsterdam, majd ezt „angolosították” II. Jakab király – akkoriban még York hercege – tiszteletére New York-ra. Tehát a történelmi példa adott volt a telepeseknek: ha új várost alapítasz, akkor ne variálj sokat a nevekkel. Így amikor a Bánságban 133 szentesi család új életet kezdett, a nekik kijelölt helyet Újszentesnek nevezte el.

Egy csokornyi testvérváros

Szentesnek kiterjedt külkapcsolatai vannak, a Kurca-parti település tizenegy testvérvárossal büszkélkedhet. A legfrissebb a sorban a bulgáriai Sevlievo, de lényegében a szélrózsa minden irányába elindult a kapcsolatteremtés: van finn, francia, spanyol, német, izraeli, szlovák, lengyel, szerb és több román testvérvárosa is Szentesnek. Ezek közül valószínűleg a „legtestvéribb” kapcsolat Dumbravitával, azaz Újszentessel köti össze a várost.

Több évtizedes kapcsolat

Harminchárom éve, 1990. január 31-én szentesi delegáció utazott a Temesvár melletti Dumbravitára. Szirbik Imre tanácselnök és Barta László levéltár-igazgató, az Erdélyi Szövetség szentesi szervezetének elnöke a testvérvárosi kapcsolat felvételére tették meg az előkészületeket, Ludányi István vöröskeresztes titkár és Gilicze András református lelkész pedig arról tárgyaltak, miként tudnák segíteni a bánsági kistelepülést.

A szentesi képviselő-testület 1990. február 1-jén határozott testvérvárosi kapcsolat létesítéséről, Újszentessel pedig 1990 márciusában írtak alá közös szándéknyilatkozatot.

Összeköt a közös múlt

Persze a testvériségnek jóval komolyabb alapjai vannak az említett szándéknyilatkozatnál: Dumbravitát, azaz Újszentest Szentesről kitelepült református családok alapították még 1891-ben.

A csaknem másfél évszázaddal ezelőtti események leginkább Labádi Lajos Újszentes (Vadászerdő) község alapítása 1891-1991 című művéből derülnek ki.

A Bánságba kéne menni

A Temesköz területe 1778-ban került vissza közigazgatásilag Magyarországhoz. A magyar lakosság visszatelepülése ezt követően kezdődött meg, elsősorban Szeged környékéről és a Tiszán-túlról. A magyar jellegű községek többsége a 19. század végén jött létre a magyar kormány telepítési akcióinak következtében, a szentesiek is 1889 őszén szereztek tudomást a kormány telepítési programjáról.

A telepítési mozgalmat Sima Ferenc politikus és lapszerkesztő karolta fel, és olyan érdeklődést sikerült keltenie a szentesiekben, hogy a városból már 1899-ben küldöttség utazott a Temesvár környéki Vadászerdőre „terepszemlére”.

Csábító az ingyen telek

Az ügyet mozgató Sima Ferenc által 1890 januárjában megszervezett találkozón már 127 család vett részt. A kitelepülőknek ugyan meg kellett vásárolniuk a földeket, de háztelket például ingyen kaptak. A feltételek körüli huzavona még jó ideig eltartott, de végül 1891 októberében megtörtént a szükséges szerződések aláírása.

Összesen 133 család kelt útra

Mint Labádi Lajos írta, a telepítési okmányok aláírásakor kitűnt, hogy 133 család szánta el magát a kitelepülésre, összesen 768 fővel. A családok felekezeti megoszlása tükrözte a korabeli szentesi viszonyokat: 126 református, 4 evangélikus és 3 katolikus volt köztük. A családok tényleges költözködése csak 1892 folyamán történt meg, megérkezésükkor pedig sorshúzással osztották ki a közöttük a földeket.

Az első hírek kintről

Az anyaváros lakói 1892 nyarán kapták az első részletesebb híradást a kitelepültekről. Egy Fábián Tóth István nevű szentesi polgár június közepén látogatott Vadászerdőre, és az ott szerzett benyomásairól terjedelmes tudósítást tett közzé a Szentesi Lap hasábjain „Új-Szentesről” címen.

A cikkből kiderült az alakuló település fekvése, szerkezete mellett annak előnyei és hátrányai is. A tudósítás ezekkel a szavakkal zárul: „ A települők közös óhaja, hogy a község – ha véglegesen szervezve lesz – Új-Szentes nevet nyerjen”.

Kérdéses a keresztelő

Az önálló községgé alakulás – egyben a telepítés befejezése – 1896/97-re tehető. Ennek ünnepi akkordját jelentette a jegyzőválasztás, amelyet 1897. március 11-én tartottak. Jegyzővé Oláh Károlyt választották, az eseményről még a Szentesi Lap is beszámolt.

Az azonban, hogy mikor vette fel a település hivatalosan is az Újszentes nevet, a rendelkezésre álló forrásokból nem derül ki pontosan. Az 1900. évi népszámlálásban még Vadászerdőként, az 1910. éviben azonban már Újszentesként szerepel, vagyis a két időpont közé tehető a keresztelő.

Kapcsolat az anyavárossal

A korabeli sajtó és a hatósági iratok arról tanúskodnak, hogy a századfordulóig élénk kapcsolat volt az anyaváros és Újszentes között. Kölcsönösen meghívták egymást a különböző rendezvényekre, mindannyiszor megemlékezve a két település szoros kötelékéről.

A századfordulót követő években azonban egyre lazult az anyaváros és Újszentes kapcsolata. A szentesi újságokban a híradások megritkultak, a hivatalos levélváltások elapadtak. 1911. november közepén Mátéffy Ferenc polgármester még üdvözlő táviratot küld Újszentes fennállásának 20 éves évfordulója alkalmából, ezt követően azonban már nem történik említés Újszentesről a hivatalos iratokban.

A kapcsolattartás a rokon családok között tovább élt, de 1918 után ez is egyre nehezebbé vált, és mondhatni, szinte teljesen megszakadt – írta Labádi Lajos.

Évtizedek teltek el

Ezt a régi, de hosszú évtizedekre megfagyott kapcsolatot élesztették újra a rendszerváltás környékén. Az akkor a két város között aláírt szándéknyilatkozat szerint a testvérvárosi kapcsolat kiterjed a művelődésre, a tudományok területére, a sportra, az egyházi és civil kapcsolatokra, gazdasági, egészségügyi és szociális együttműködésre, családi kapcsolatokra és gyermeküdültetésre is.

Máig élő az együttműködés

Manapság, ha kissé akadozva is, de továbbra is él a Szentest és Újszentest összekötő kapcsolat, 2009-ben például közös, határon átnyúló együttműködési programban vett részt a két település. A két Szentes vezetősége legutóbb 2021 nyarán találkozott a Kurca-parti városban, ahol az együttműködés további fejlesztésének lehetőségeiről, főként a közös Európai Uniós pályázatokról beszélgettek.