Rügyezik a magnólia Szegeden

„Hosszú évekkel később, a kivégzőosztag előtt, Aureliano Buendía ezredesnek eszébe jutott…„. Ezzel a mondattal kezdődig Gabriel García Márquez Száz év magány című regénye. Csak azért írom ezt, mert ott olvastam először a magnóliáról, előtte azt sem tudtam, hogy van ilyen növény. Aztán amikor Szegedre kerültem kiderült, hogy a Széchenyi téri magnóliafák helyben legalább olyan legendásak mint a kolumbiai író műve a világban. 
Az pedig már-már társadalmi esemény, amikor elkezdenek virágozni. Aki arra jár, biztosan csinál egy képet, a képviselők is szelfiznek a jobb sorsra érdemes növénnyel, és minden helyi újság is megírja minden egyes évben, hogy megtörtént a nagy esemény. 
A szegedi magnólia pedig azon túl, hogy szép, az embereket is összehozza kicsit. Sokszor annyian vannak egyszerre a környékén, hogy óhatatlanul is beszélgetni kezdenek, szerintem biztos van olyan házaspár, amelyik ott ismerte meg egymást. Ráadásul tavasszal valószínűleg ez a második legnépszerűbb találkozóhely a Lófarán kívül. 
És most újra megtörtént, ami minden évben. Aki arra jár mindenképp nézze meg, járja körbe és örüljön annak, hogy végre megint közelít az igazi tavasz.