2024.06.05. 11:00
Ő jutott a Tündérszépek döntőjébe Csongrád-Csanádból, a közönségkedvencek tovább versengenek
Szépségversenyünk zsűrije idén is meghozta döntését, így egy lány híján kialakult a döntő mezőnye. A régiók közönségkedvencei pedig hamarosan újra várják a szívecskéket.

Összeült a Tündérszépek szakmai zsűrije, hogy eldöntse, kik azok a lányok, akik részt vehetnek a 2024-es verseny fináléjában. Minden megyéből egy szépséget választottak ki az ítészek, az 1-es régióból pedig három fővárosi, Pest vármegyei lány került a döntőbe, így alakult ki a most még 21 fős mezőny.

Csongrád-Csanád vármegyét Sümeghy Laura képviseli a szeptemberi döntőben. Gratulálunk a győztesnek!
Az olvasói értékeléseknek óriási szerep jutott a regionális fordulóban, hiszen régiónként egy-egy hölgy, a legmagasabb pontszámot elérő versenyző még egy esélyt kap, hogy az országos közönségszavazáson győzedelmeskedve huszonkettedikként bekerüljön a döntős mezőnybe a Mediaworks országos szépségversenyén.
Olvasóinkra még vár tehát egy feladat: rajtuk múlik ugyanis, hogy ki csatlakozik a döntős mezőnyhöz. Június 6-tól két héten át az ország hét régiójának közönségkedvenceit – köztük a régiónkat képviselő Békés vármegyei Kiss Lilit – lehet szívekkel értékelni Tündérszépek-oldalunkon.
A tét hatalmas: 2024 Tündérszépe 1 évig egy OMODA 5 típusú autó boldog tulajdonosa lesz, a verseny fáradalmait kipihenheti egy két főre szóló egyiptomi nyaraláson, valamint egy értékes mobiltelefonnal és kozmetikai szépségcsomaggal is gazdagodik.
És ez még nem minden, hiszen olvasóink szavazatukkal ismét értékes nyereményekért szállhatnak harcba.
Tündérszépek 2024
- Döntő fordulójához érkezik a szépségverseny – Szavazzon az ország legszebbjeire!
- A végéhez közeledik a Tündérszépek régiós fordulója, még nem késő szavazni
- Egy teljes stáb segítette Tündérszépeink fotózását
- Csak pár nap maradt, hogy jelentkezz a Tündérszépekre!
- Szavazzon a szépségekre, és legyen Öné a wellnesshétvége!