Pályaorientációs nap

2025.01.23. 21:27

Rablók lepték el az iskolát Makón

A makói Juhász Gyula Református Gimnázium és Szakképző arról híres, hogy izgalmasak a pályaorientációs rendezvényei. Akik a csütörtök estire eljöttek, átélhettek fegyveres rablók és rendőrök akcióját, célba lőhettek és láthattak önvédelmi bemutatót is.

Fegyveres rablók támadták meg a folyosón azokat a kis csoportokban érkező látogatókat, akik kíváncsiak voltak a makói Juhász Gyula Református Gimnázium és Szakképző Iskola csütörtök esti rendezvényére. Aggódnia azonban senkinek nem kellett: rögtön rendőrök teremtek a helyszínen, akik azonnal lefegyverezték, lefogták, majd elvonszolták az útonállókat. Az egyenruhások persze ugyanúgy az iskola diákjai voltak, mint a rosszfiúk – ezek után viszont senki sem mondhatta, hogy a program unalmasan indult.

fegyveres rablók
A fegyveres rablók támadása mellett az elsősegély-bemutató is tartogatott izgalmakat. Fotó: Szabó Imre

Fegyveres rablók, öregdiákok, bemutatók

Az intézmény az estével népszerűsíteni akarta magát a továbbtanulás előtt álló fiatalok körében – és ennek részeként most először hívott meg mintegy tucatnyi, egykor náluk végzett, pályájukon sikeres tanulót, hogy meséljenek eddigi életükről. Egyikük, Bán Máté István tűzoltó hadnagy jelenleg Szegeden szolgál.

– Eleve rendvédelmi szakon akartam tanulni, ezért célirányosan jelentkeztem a Juhász Gyulába. Az iskolára nagyon jó szívvel gondolok vissza. Jó alapokat kaptam a Nemzeti Közszolgálati Egyetem képzéséhez – mondta. Megtudtuk, miután felsőfokú tűzvédelmi és iparbiztonsági végzettséget szerzett, most tűzmegelőzési hatósági feladatokkal foglalkozik.

A gyertyás felvonulás előtt zsíros kenyér

Aszódiné Pernye Szilvia igazgató azt mondta, volt már pályaorientációs rendezvényük, ezt azonban különlegesnek szánták. Izgalmas programokkal készültek: többek között önvédelmi bemutatót tartottak, az érdeklődők kipróbálhatták a lézeres lőteret, akik pedig az egészségügyre kíváncsiak, az elsősegélynyújtás alapjait sajátíthatták el. A résztvevőket vendégül is látták – zsíros kenyérrel és teával –, majd gyertyával a kézben együtt vonulhattak át a református templomba.

Meg is bilincselték őket

A Juhász Gyula nevét viselő négy ágazat közül választhatnak az érdeklődők; ezek a rendészeti, az egészségügyi és szociális, illetve sport. Emellett gimnáziumi képzésük is van. Most 349-en tanulnak itt. Tavaly októberben már volt egy hasonlóan érdekes rendezvényük az általános iskolásoknak: a gyerekek akkor felvehették a tűzoltók védőruháját és sisakját, ráfekhettek a mentők hordágyára és kipróbálhatták, milyen bilincset viselni.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában