2025.01.28. 21:00
Röplabdás sikerek a Bedőben
Az Alföldi ASzC Bedő Albert Erdészeti Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium a 2024/25-ös tanévben már ötödik éve vesz részt a Röplabda Diákolimpia Bajnokság vármegyei elődöntő mérkőzésein.
A röplabda népszerűségének dinamikus növekedését jól mutatja, hogy míg 2020-ban mindössze 5-6 csapat nevezett a körzetben a Röplabda Diákolimpia Bajnokságra, addig ebben a tanévben már 15-18 csapat indult fiú és leány korcsoportban. Az ásotthalmi erdészeti iskola mindkét kategóriában versenyzett.

A lánycsapat teljesen megújult erre a tanévre, mivel a végzős tanulók elballagtak. Ezt figyelembe véve felkészítőjük a tisztes helytállást, valamint az egy-egy mérkőzésen belüli részsikerek elérését tűzte ki célul, amit sikerült is megvalósítaniuk. Az iskola a lehetőségeihez mérten tisztességgel helytállt: míg ők 30-40 lány közül állítanak össze egy csapatot, addig a szegedi iskolák 200-300 tanuló közül válogathatnak.
A fiúcsapat ezzel szemben már egy összeszokott gárda, amely 2-3 éve együtt játszik. A reálisan kitűzött céljuk a döntőbe jutás volt, ami sajnos nem sikerült. Hat mérkőzést játszottak, ezek közül négyet megnyertek, de ez is kevésnek bizonyult a továbbjutáshoz.
A tavalyi év sikerein felbuzdulva az idén is megszervezik a barátságos mérkőzéseket, köztük a II. Bedő Röplabda Tornát, amelyen ismét lehetőség nyílik a sportág népszerűsítésére és a játéktudás fejlesztésére.