2025.03.16. 19:50
Mesés kalandok Makón: Egyedülálló program indult az Erzsébet házban – galériával, videóval
Vasárnap elstartoltak Makón azok a fejlesztő és szórakoztató programok, rendezvények, amelyeket szakemberek vezetnek az Angyalsóhaj alapítvány jóvoltából. Ezeken ép és sérült gyerekek olykor együtt is részt vehetnek az Erzsébet ház termeiben – emellett rendszeresen lesz itt családi cserebere börze is.
– Ez fejleszti a kézügyességet, a kreativitást, a szövegértést és az önkifejezést – mondta Juhászné Hatvani Valéria művészeti grafikus arról a foglalkozássorozatról, amelyet ő vezet mostantól a makói Erzsébet ház egyik helyiségében. Az Álmodj egy mesét! lényege az, hogy a gyerekek saját mesekönyvet készíthetnek háromféle módon. Az egyik esetben a könyvben csak szövegek vannak, a figurákat nekik kell megrajzolniuk; a másik lehetőség, hogy a gyerekek kivágják, kiszínezik és beragasztják az előre megrajzolt mesehősöket egy külön lapon; a harmadik esetben pedig a könyvben lévő alakokat kell kiszínezniük. Ehhez minden alkalomra új mesével készül.

Lehet jelentkezni a programokra
Vasárnap a szakemberek és az őket segítő önkéntesek ízelítőt adtak a gyerekeket és felnőtteket célzó fejlesztő programokból. A rendezvényeket koordináló Horváthné Szabó Ágnes gyógypedagógustól megtudtuk, hogy a fiatal felnőtteket csütörtökönként délután 4 és este 7 óra között várják, a már említett mesefoglalkozásokat pedig szerdánként délután 4 és 5 óra között tartják. Emellett lesz csecsemők és gyermekek fejlődésével kapcsolatos tanácsadás is.
Fejlesztő és szórakoztató programok az Erzsébet házban
Fotók: Szabó ImreAz Erzsébet ház eredeti küldetése
A megnyitón az Angyalsóhaj Alapítvány fővédnöke, Farkas Éva Erzsébet hangsúlyozta, hogy a heti rendszerességgel zajló fejlesztő programok között lesznek olyanok is, amelyekre sérült és ép gyerekeket egyaránt várnak. Varga Márta, az alapítvány kommunikációért felelős kuratóriumi tagja pedig arról beszélt, hogy immár az Erzsébet-ház eredetileg meghirdetett küldetését is betöltik.
A programokon a részvétel ingyenes, de aki szeretné ezeket adományokkal támogatni, a helyszínen kihelyezett adománygyűjtő dobozok révén megteheti.