Flashmob

2025.03.20. 17:10

Négyszáz diák táncolt a Kőrösy udvarán – galériával, videóval

A Szegeden német nyelvet tanuló általános-és középiskolások, illetve az egyetem gazdaságtudományi kara vett részt abban a flashmobban, melyet csütörtökön tartottak a Kőrösyben.

Mintegy négyszázan táncoltak egyszerre csütörtök délben a Szegedi Szakképzési Centrum Kőrösy József Közgazdasági Technikum udvarán. A flashmobot a német kultúrát, gasztronómiát és zenét népszerűsítő Wunderbar Fesztivál programsorozatához kapcsolódva szervezték meg, hogy hidat képezzenek a német nyelvet tanulók számára az általános iskola 3. osztályától kezdve a felsőoktatásig. 

flashmob, német nyelv, Wunderbar Fesztivál, Szeged, Kőrösy
A német nyelv szeretetét fejezte ki a táncos flashmob. Fotó: Török János

Meghívták tehát a német nyelvet tanító általános iskolák diákjait, illetve a Szegedi Tudományegyetem Gazdaságtudományi Karát is, hogy egy előre betanított koreográfiát együtt táncoljanak el.

– A német nyelv szeretete köti össze azokat a diákokat, akik ebben a programban részt vettek – magyarázta Farkasné Székely Angéla igazgató. A Flashmobra hívták a Béke, Báthory, Rókusi, Tarján 3 és Juhász Gyula iskolákat is, rövid gyakorlás után pedig be is mutatták a táncot, mely a hónap végén a fesztivál hivatalos honlapjára is felkerül majd.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!