2025.03.12. 16:41
Megszólalt a Lamborghini tulajdonosa, aztán próbakörre is elvitte kollégáinkat – galériával, videóval
Emlékeznek még a luxus sportkocsira, amit néhány napja egy lakótelepen fotóztak le? Megtaláltuk a tulajdonosát, aki szívesen beszélt autóiról. Így, többes számban, mert két Lamborghini is áll a garázsában.
Felbolydult a város néhány napja, amikor egy Lamborghini Huracán bukkant fel az egyik szegedi lakótelepen. A közösségi médiában és lapunk cikke alatt is rengetegen találgatták, ki járhat ezzel a luxusautóval. Nos, mi megtaláltuk a tulajdonost, aki szívesen meg is mutatta garázsát. Mint kiderült, van ott még, ahonnan ez jött. A sportautó mellett ugyanis egy családi terepjárója is van a szegedi férfinek – természetesen ugyanebből a márkából.

Álma volt egy Lamborghini, ezért megvette, amikor már megtehette
– Mindig is nagy vágyam volt, hogy legyen Lamborghinim. Éppen tíz éve volt, amikor egy közösségi médiaposztban ki is írtam egy kocsi fotója mellé, hogy az álmok valóra válhatnak. Öt évvel később pedig meg is vettem az első Lamborghinimet, az Urust – mesélte Kocsis Bence Márk. A 33 éves szegedi férfi kriptobefektetésekkel foglalkozik, karrierje belendülésekor ez volt az első, amire költött vagyonából.
A kétgyermekes édesapa kifejezetten családi autónak vette a V8-as motorral ellátott, 650 lóerős kocsit: gyerekülés is van benne. – Százra 3,4 másodperc alatt gyorsul – beszélt a teljesítményéről Bence. Ami a kerekeit illeti: 23 colos felni van a Pirelli gumin, melynek darabja 306 ezer forint. A fogyasztása pedig meglepően alacsony – már ami a típust illeti – 130-as tempónál mindössze 10 litert eszik. – De persze tudom úgy is nyomni, hogy ezt az összeget megnégyszerezzem – mosolygott.
Kellett egy sportautó is
A lakótelepen feltűnt, speciális kiadású Lamborghini Huracánt Bence azért vette, hogy legyen egy igazi sportautója is. Egy idős német házaspár adta el neki, akiknek csupán díszként állt az otthonában, sosem használták. – Nekik túl vad volt. Pedig akkor még szürke színű volt. Nem tudom, a mostani, átfóliázott verziót akkor milyennek találnák – nevetett a férfi, akinek járműve szerepelt már több videoklipben és a Gran Tourismo című film utolsó részében is. Nem véletlenül: ez a modell a luxusautók versenyén, a DTM-en is szerepel, az STO, azaz szuper trófea kiadás az, ami utcai használatra is alkalmas. Összesen párszáz darabot gyártottak belőle, Magyarországon maximum 5 látható a 640 lóerős, V10-es motorral hajtott járműből.
Ezt az autót egyébként mi is kipróbálhattuk – természetesen utasként. Maradjunk annyiban, hogy felért egy komolyabb vidámparkkal az élmény: a hirtelen gyorsuláskor (3 másodperc alatt van 100-on) fellépő G-terhelés nem éppen kellemes azoknak, akik nem bírják. – Volt egy barátom, aki elájult mellettem, úgy kellett felráznom – mesélte Bence, és közös utunk után ezen nem is csodálkoztunk. Ő egyébként ilyen funkcióban csak zárt versenypályákon használja a Lamborghinit.
– Egyetlen egyszer kaptam eddig gyorshajtás bírságot, azt is a Fiat 500-asomra – mesélte nevetve. És ha már az egyszerű városi autónál tartunk: Bence azt is elárulta: azzal sokkal egyszerűbb volt csajozni, mint a Lamborghinikkel. – Ezek után inkább a pasik fordulnak meg – magyarázta. A Fiatot azonban egy hónapja családon belül elajándékozta, ezért tűnik fel most gyakrabban a szegedi utcákon, hiszen a luxusautókkal jár minden napi ügyet intézni. A panel lakótelepre is vendégségbe érkezett, ahol lefotózták Huracánját. Bevásárolni azonban nem ezzel megy, csomagtartójába ugyanis maximum egy pár cipő férne el.
Havi 1 millió csak a tankolás
A két autót Bence Bécsbe hordja szervizelni. – Mivel még garanciálisak, ezzel kapcsolatban csak a tréleres szállításnak van költsége. Ami a fenntartásuk árát befolyásolja, az a két lábam, vagyis hogy mennyire nyomom a gázpedált. Hozzávetőlegesen havi 1 millió forintot tankolok – árulta el a vállalkozó, aki egyébként nem szokta visszautasítani, ha autóit valaki meg szeretné nézni.
– Annakidején nekem is volt lehetőségem egy ilyenbe beleülni, és valószínűleg ettől az élménytől lettem olyan motivált, hogy olyan keményen dolgoztam, amíg meg nem tudtam venni magamnak. Dubajban szintén hasonlókkal közlekedek, ott érdekes módon az embereknek a reakciója hasonló: azt kérdezik, hogyan érhetnék el ők is ezt, amit én. Magyarországon sajnos még mindig a legtöbben azt feltételezik, hogy tisztességes, kemény munkával ilyet senki nem tud venni magának. Pedig meg kellett dolgozni értük, nem voltak ingyen. De csak ennyi a titok: sok év kemény munkája van abban, hogy amit egyszer megálmodtam magamnak, azt valóra is tudtam váltani – mondta Kocsis Bence.
Megmutatta Lamborghinijeit a szegedi vállalkozó
Fotók: Török János
Szegedi hírek
- Három méternél is magasabb lesz a Tisza vízszintje szombatra – galériával
- A Szőke Tisza Otthon egykori igazgatónője nem lassít, 83 évesen is ott segít, ahol szükség van rá
- Nem győzik takarítani a galambpiszkot a Dóm téren, új védekezési módszert engedélyeztetnek
- Elmosta az eső a galambok elleni védekezést a Belvárosi hídon
- Szeged elveszett utcái: rejtélyes romok és csontvázak a felszín alatt