2025.04.30. 13:50
Megnéztük, mi a sláger idén a szegedi és kisteleki üzletekben
A hétvégén lesz az egyik legszebb ünnepünk. Anyák napja alkalmából virággal és ajándékkal lepjük meg az édesanyákat, a nagymamákat, hogy így is megköszönjük azt, amit értünk tettek, életet adtak és felneveltek. Megnéztük, hogy a különböző virágboltokban mit ajánlanak, melyek a slágerek a legjobban keresett termékek.
– Minden virág a szeretetet fejezi ki, vagyis mindegy, hogy milyet, csak vegyünk, vigyünk és köszöntsük fel az édesanyákat – mondta a szegedi Mars téri piac nagycsarnokában árusító Mészáros Ibolya, hozzátéve: felnevelt két fiút, biztos benne, hogy kap tőlük valamit, mert eddig még soha nem feledkeztek meg az anyák napjáról. Elárulta, vásárlói az olyan tartósabb virágokat részesítik előnyben, mint az orchideák és a liliomok, a rózsa is folyamatosan szerepel a „slágerlistán”, de a lényeg, olyat kell venni, amit az édesanya a legjobban szeret, a kedvence, mert anyák napja van.

Cserepes, szálas, kiültethető
Szeged egyik belvárosi virágüzletlében rózsát 1100, liliomot 1200, gerberát 800, minigerberát 600 forintért vásárolhatunk, de a legtöbben cserepes növényt visznek, népszerűek a nagyobb színes virágok, a cserepes orchideák, szálasból a rózsák és a liliomok – közölte az anonimitást kérő tulajdonos, hozzátéve: nála a jeles névnapokon, ballagáskor és anyák napján sem emelkednek az árak. – Édesanyámnak kiültethető virágot viszek, kertes házban él – említette meg.
Anyák napja Kisteleken
A kisteleki Kincses Szigetben főként gyerekjátékokat találnak és vehetnek a betérők, de karkötőket, nyakláncokat és kulcstartókat is kínálnak, ezekből szoktak vinni anyák napján is a csokor mellé – tudtuk meg Borbola Beáta Beatrix tulajdonostól. Pár méterre a játékbolttól-játszóháztól fekszik a Lázár Virágbolt. Lázár Mihaela büszke kreativitásukra, sok érdekes, egyedi dolgot alkotnak a férjével, Lázár Tamással közös családi vállalkozásban.

– Vevőink szeretik a cserepes virágokat, itt a flamingót említhetem, de a szálasokat, mint a rózsa és a frézia is, valamint a kiültethetőket is viszik az édesanyáknak. Nagyobb, nehezebb feladat most, hogy a ballagások és az anyák napja egybeesik. Kedveltek a virágboxok is, melyek élő- és selyemvirágból is készülhetnek – mondta Mihaela. Olyan „csokrokat” is készítenek, amiben virág helyett összehajtogatott pénz, sorsjegy, és gyerekeknek, ovisoknak játék van, hiszen már óvodás ballagást is tartanak. A szálas virágok 800-1000 forintba kerülnek, de vehetünk édesanyánknak akár törzses rózsát is 9 ezerért, de az úgynevezett örökrózsa is szép ajándék.
Újból szegedi virágok
A kisteleki „kitérő” után visszatértünk Szegedre, közelebbről a Zea Virágba, Forrai Ildikó üzletébe, ami már több mint két évtizede várja és fogadja a vásárlókat. – Nyerők a pasztell rózsaszín és barackvirágszínű kerek csokrok, de keresik a betérők szálasként a boglárkát, a rózsát, a tulipánt és a fréziát, a cserepeseknél pedig egyre inkább szempont, hogy szárazságtűrő legyen, bírja a jelentősen megváltozott éghajlati viszonyainkat – mondta el Ildikó. Elárulta még: náluk a családban a cserepes hortenzia és fukszia a sztár, azokkal lepi majd meg édesanyját.

Ejtsünk szót az árakról is: a mini gerbera 350-400, a nagyfejű rózsa 800, a kisfejű 5-600, a holland tulipán 500 forintot kóstál. Mindegyik üzletben elmondták: akadnak, akik konkrét elképzeléssel érkeznek, de tőlük is kérnek tanácsot, valamint gyakori, hogy közlik, mennyi pénzt szántak a csokorra, és abból a keretből kell szépet alkotni. Utóbbit tapasztaltuk is a szegedi belvárosi virágboltban.