2025.04.29. 16:50
Oldtimertől a villanyautóig, járműparádéval ballagtak a diákok a városban – galériával, videóval
Oldtimer, kamion és motorok is voltak idén a Csonka iskola autós ballagásán. A végzősök a hagyományokhoz híven járművekkel vonultak végig a városon.
Hetven járművel – motorokkal, autókkal és kamionnal – ballagtak idén a Szegedi Szakképzési Centrum Csonka János Technikum végzősei. Az autóipari szakmákat oktató iskolában hosszú évek óta hagyomány, hogy két- vagy négykeréken búcsúznak a tanulmányaikat befejezők: hosszú konvojban vonulnak végig a városon. Az idei menet kedden 10 órakor indult az iskola udvaráról.

Nem hagyományos módon ballagtak
– A mostani jelszavunk az volt: oldtimer-től az elektromosig. Merthogy a képzési palettánk is ilyen széles – mondta el lapunknak Tóthné Bíró Zsuzsanna intézményvezető, aki azt is elárulta: alternatív járműhajtási technikus képzést is indítanak szeptemberben éppen amiatt, mert 2027-től már csak az ilyen képzettséggel rendelkező szakemberek nyúlhatnak majd hozzá a villany- illetve hibrid autókhoz.
– Ez a ballagás egyrészt egy nagy ünnep, másrészt viszont szakmai program is. A duális partnerek, a tanárok és a felnőtt tanulók olyan járműveket is hoztak, amelyeket a tanműhelyben ritkán vagy soha nem látnak. Itt viszont a gyülekező idején belenézhetnek és a paramétereiről is beszélgethetnek a tulajdonossal – magyarázta az intézményvezető.
Motorokkal, autókkal és kamionnal ballagtak
Fotók: Karnok CsabaA legkülönlegesebb autó idén egy 1958-as Cadillac volt, melyet V8-as motor hajt. Ilyen kocsival közlekedett annak idején Elvis Presley is. De hoztak egy 1978-as Porsche-t is - azt egyébként az induláskor be is kellett tolni, a menet így rögtön az elején kissé meg is szakadt.
– Azért hoztam ezt az autót, hogy a diákok elmondhassák, milyen menő tanáruk van – mosolygott Huszár Károly, aki egy Abarth 500-assal vonult fel. A kocsi érdekessége, hogy a gyári 135 lóerő helyett 160-at tud.
Szántó Milán a motorosok csapatát erősítette, méghozzá egy 750 köbcentis, 80-as évekbeli Suzukival. – Ez engem tükröz. Meg a szabadságot – magyarázta, miért erre esett a választása, amikor egy éve megvásárolta.
A konvoj nagyjából egy órán át körözött a városban, a dudáló menetet sokan fotózták, videózták. Természetesen lesz a diákoknak hagyományos, sétálós ballagásuk is, de valószínűleg a Csonkások közül a legtöbben ezt tekintik az igazi ünnepnek.