Különleges épületek

2025.04.25. 12:27

Elfeledett kórtermek, százéves levelek és egy modern kúria – így néz ki ma a 100 éves szanatórium – galériával

Mintha titkokat takarna, magas kőkerítés veszi körül az egykori kútvölgyi gyógyintézetet. Hajdan tüdőbetegek szanatóriumának épült a kútvölgyi gyógyintézet, később középsúlyos értelmi sérülteknek adott otthont az épületegyüttes.

A kútvölgyi Népszanatóriumot 1909-ben alakították ki 10 férőhellyel. A gyógyintézetet pedig 1920-ban, svájci mintára, ahol már 120 ágy állt a tüdőbetegek rendelkezésére. Évtizedekig exkluzív tüdőszanatóriumnak számított, hírességek is gyógyultak a falai között, mint például Tornyai János festőművész. A kútvölgyi gyógyintézet egyike volt a fertőző gümőkór tekintetében véleményadásra kijelölt egészségügyi intézeteknek.

kútvölgyi gyógyintézet
Aki Kútvölgyön jár, csak a kútvölgyi gyógyintézet magas kerítését, néhány épület tetejét és a magas fákat rejti. Fotó: Kovács Erika

A kútvölgyi gyógyintézet szerte az országban híres volt

A múlt század első felében úri népek fordultak itt meg. Az intézményről számos képeslap is készült, amikkel az itt gyógyulók üzentek szeretetteiknek. Ezek ma már csak magángyűjteményekben és múzeumokban lelhetők fel. Találtunk például a szerencsi Zempléni Múzeum digitális felületén egy olyan képeslapot, amit Edit asszony írt nagyságos Szepesváry László úrnak, a kisbéri ménesparancsnokságra, 1942. szeptember 29-én. A képeslapon Edit asszony dicsére a szanatóriumi kosztot és arról értesítette Szepesváry urat, hogy egy kicsit sikerült összeszednie magát

A szanatórium egy időben a hódmezővásárhelyi Erzsébet kórház osztálya volt, majd miután a kötelező védőoltásnak köszönhetően örvendetesen lecsökkent a tbc-s betegek száma, megszüntették. A gyógyintézet új funkciót kapott, szakosított szociális otthon lett.

25 éve költözött ki a szakosított szociális otthon

- Történetünk 1988 októberében kezdődött. Kútvölgyön, az egykori tüdőszanatórium épületében 20 fő ellátott lelte meg otthonát. 1990-re már 102 lelket számlált az intézet. Az épületek állaga indokolttá tett egy teljes fölújítást, aminek költsége viszont olyan magas rúgott volna, hogy kifizetődőbb volt egy új otthont létrehozni Hódmezővásárhelyen. Az alapkő-letétel 1998. május 8-án történt meg. 2000. június 13-án költöztünk be Hódmezővásárhelyre, a Klauzál utcában épült új épületbe – olvastuk a Szivárvány Otthon honlapján.

Mire lenne alkalmas ez az épületkomplexum?

Idén tehát éppen 25 éve szűnt meg a gyógyintézet utolsó egészségügyi, szociális funkciója. A létesítmény hosszú évekig üresen és őrizetlenül állt, ami azzal is járt, hogy a hátrahagyott berendezéseket ismeretlenek elhordták. Végül a vásárhelyi önkormányzat 2006-ban eladta a 8 hektáros ingatlant. A vevő idősek otthonát kívánt ott kialakítani, de az ilyen irányú pályázati pénzek elapadtak. Később úgy döntött, pihenőparkká alakítja, de ez sem jött össze

A magas betonkerítés hat épületet rejt, a Bem utca felől a szocializmus idejében épült üzemi épületeket, a népszanatórium legkorábbi épületét, egy, a XX. század első harmadában épült pavilont, az 1939-ben épített emeletes, korai modern stílusú, fedett teraszos tüdőgyógyászati pavilont és az ezektől elzárt udvarrészen lévő H alaprajzú, kúria szerű orvosi lakást, amelyet a jelenlegi tulajdonosai 2024-ben kívül-belül felújítottak. 

Az ingatlan 250 millió forintért eladó. Ha lenne pénzük, Önök milyen célra hasznosítanák a 8 hektáros, hatalmas parkkal, sok épülettel rendelkező egykori tüdőszanatóriumot?

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában