2025.05.10. 12:00
Ipari gépeket rejt az elhagyatott kolbászgyár: már huszonnégy éve üresen áll a megye egyik településén – galériával
Egykor nyüzsgő húsüzem volt. Már 24 éve áll üresen a makói gyárépület, elhagyatott kolbászgyár várja további sorsát.
Elhagyatott kolbászgyár Makó határában, a múlt porába süllyedt egykori üzem komor tömbje őrzi a város húsipari dicsőségének emlékét.

Elhagyatott kolbászgyár Makón
Piszoktól sötétlik a makói kolbászgyár vörös téglafalazata. Az épület már 24 esztendeje áll magányosan, az idő átvette az uralmat felette. Az utolsó időkben Hentes- és Szárazáru Gyártó Kft. néven működött és 80 ember munkahelye volt, egykor munkások nyüzsgését fogadta, ma már halálos csönd lengi be. Az épület külső falazatán rozsdás csövek tekeregnek, már régóta nem töltik be funkciójukat. A húsipari épület udvarában szemét és törmelék kupaca rontja az összképet.
A gyárból már régóta nem száll füst, az üzem belsejében kuttergép és húsvágó gép pihen, ám pengéik még kristályként csillannak meg a fényben. Nyitott ajtók vezetik az Urbex szerelmeseit egyik helyiségből a másikba, fülsüketítő csikorgással nyitódnak, majd lassan csukódnak. Az üzem falait pókháló és ijesztően rideg fehér csempe borítja. A gyár fő épületében, egykor finomabbnál finomabb hústermékek készültek, de ma már ott megfeketedett, korommal vastagon bevont tűzhelyek állnak. Az ipari kemencék már rég nem parázslanak. A kolbászgyárból maradt nyomok alapján úgy tűnik, hogy fénykorában egy modern üzem volt. A sarokba szorult, porlepte műszerek a mai korban már őskövületnek számítanak. Régi számítógépek, vonalas telefon utal arra, hogy itt tényleg megállt az idő forgása. Az Urbex fotók alapján kirajzolódni látszik egy orvosi rendelő is az épületben. Benne kihúzva hagyott fiókok, a földön elsárgult és félig megírt orvosi receptek és egészségügyi papírok hevernek.
Elhagyatott makói kolbászgyár vár jövőbeli sorsára
Fotók: Urbex - Elhagyatott épületek MagyarországonInformációink szerint még menthető az épület, de kolbászgyár már nem lesz belőle. Az épület most is lepusztult látványt nyújt, de – mint egy olvasónk felhívta rá a figyelmet – azért látni munka nyomait a telepen. Mint meggyőződtünk róla, a gyár hátsó részében valóban bontottak le épületeket, egy viszonylag nagy, üres terület alakult ki. Egy másik tudomása szerint pedig konténerházakat akarnak ide telepíteni a kínai munkásoknak. Egyelőre az üzem jövőbeli sorsa még mindig rejtély.