2025.05.02. 18:22
Feltámadt az acélszörny, újra füstbe borult Szeged – galériával, videóval
A legendás gőzmozdony ismét Szegeden robogott át
Közel négy év után újra útra kelt a legendás 424-es gőzmozdony nosztalgiaszerelvénye. Május 2-án indult a budapesti Nyugati pályaudvarról, majd a különleges vonat Cegléden és Kecskeméten át haladt Kiskunfélegyházáig, ahol rövid pihenőt tartott. Ezt követően érkezett meg Szegedre, ahol számos vasútbarát és érdeklődő csodálhatta meg a történelmi járművet.

Legendás gőzmozdonyt csodálhattak
A szegedi állomáson egy igazi időutazásban lehetett része azoknak, akik kilátogattak megnézni a gőzmozdonyt. Az érdeklődők nemcsak kívülről gyönyörködhettek a monstrumban, hanem belülről is felfedezhették: megtekinthették a vezetőfülkét, és végigsétálhattak a korhű vasúti kocsikon. A nosztalgiaszerelvény első-, másod- és harmadosztályú vagonokat vonultatott fel, melyek mindegyike más-más korszak hangulatát idézte meg sajátos berendezésével. A látogatók bepillanthattak a hálókocsiba, az étkezőkocsiba és a bárba is, utóbbiban egy zongora tette teljessé a klasszikus vasúti utazások elegáns világát.
A legendás gőzmozdony ismét Szegeden robogott át
Fotók: Karnok CsabaA gőzös 16:38-kor indult Szegedről Hódmezővásárhelyre is, majd május 3-án 8:36-kor folytatja az útját a szerelvény, Békéscsaba felé veszi az irányt.
Mit tudunk a 424-es gőzmozdonyról?
Egy igazi legenda a magyar vasúttörténelemben a 424-es. Hatalmas méretekkel rendelkezik: szerkocsival együtt 21 méter hosszú, önmagában is 85 tonnás igazi monstrum. 1924-ben helyezte forgalomba a MÁV, amelyet Bivaly néven is emlegettek. Összesen 514 darab 424-es mozdony készült Budapesten, ebből 365 darab került a MÁV-hoz, a mozdonyok egészen a hazai gőzmozdonyos vontatás megszüntetéséig, 1984-ig szolgáltak.