Megható történet

2025.06.24. 18:50

Nem mindennapi élőlénnyel találkozott egy nő a háza mellett, azonnal cselekednie kellett

Ritkán látni ilyet állatot nappal, azonnali mentésre volt szüksége az apró szárnyasnak.

Egy apró denevér megtalálásával kapcsolatban egy szegedi Facebook-csoportban kért tanácsot egy szegedi hölgy, aki a ház falán találta meg az állatot. Elmondása szerint először azt hitte, csak pihen a szárnyas emlős, de másnap reggel is ugyanott volt és már szárnyas hangyák lepték el. Hogy megmentse a fűbe helyezték egy barátjával, majd később délután visszatért hozzá. Amikor kiderült, hogy még él, úgy döntött: segít az állaton.

denevér
A kis denevér a ház falán kapaszkodott. Kép: Olvasói fotó

A nő szerint nem voltak látható sérülései, szárnyai épnek tűntek, viszont a szeme még nem nyílt ki, ezért valószínűleg nagyon fiatal lehet. A hangját meglepően erősnek írta le – mint mondta, épp ez alapján találta meg a fűben. A történet végül a Szegedi Vadasparkhoz vezetett, ahová elmondása szerint mások is vittek már be hasonlóan elárvult kis denevért.

Mi a teendő, ha denevért találunk?

Erre a kérdésre a Magyar Madártani Természetvédelmi Egyesület adta meg a választ részletesen.

A denevérek éjszakai állatok, ezért ha nappal, kitett helyen (például falon, földön, fatörzsön) látunk egyet, az nagy valószínűséggel segítségre szorul – lehet fiatal, sérült, beteg vagy kiszáradt. Ilyenkor ne hagyjuk magára, hanem kérjünk segítséget, például a területileg illetékes nemzeti park igazgatóságtól.

Amennyiben a denevér sötét, zárt helyen van (például padláson, pincében, redőnytokban), akkor jó eséllyel nyugalmi állapotban van, és nem szabad zavarni. Ha véletlenül berepül egy lakásba, kapcsoljuk le a villanyt, nyissuk ki az ablakot, és hagyjuk, hogy magától kitaláljon – semmiképp ne próbáljuk elkapni!

Helyezzük biztonságba az állatot

Ha a denevér túl magasan van vagy repked, ne kockáztassuk a testi épségünket – csak akkor próbálkozzunk a mentéssel, ha biztonságosan elérjük!

A mentéshez szükség lesz egy lyuggatott fedelű dobozra, kesztyűre vagy tiszta rongyra, és egy kis kupaknyi vízre.

denevér
Rongyot vagy kesztyűt használjunk mindenki biztonsága érdekében. Kép: Olvasói fotó

A dobozt óvatosan borítsuk a denevérre, majd csúsztassunk alá egy kartont. Ha ez nem megy: ronggyal vagy kesztyűben kézzel is megfogható az állat, így elkerülhető a sérülés, és a denevér is biztonságban lesz. Tegyünk mellé egy lapos kupaknyi vizet is, majd a dobozt helyezzük el egy sötét, nyugodt, huzatmentes helyen, ahol sem kisgyermek, sem háziállat nem férhet hozzá.

Ha fiatal, szinte csupasz denevérkölyköt találunk, célszerű a dobozba egy meleg (de nem forró) vízzel töltött palackot vagy zárt edényt is tenni, hogy melegen tartsuk. Ez különösen fontos, mert a kihűlés gyorsan végzetes lehet számukra. 

A mentést követően mielőbb értesítsük a területileg illetékes nemzeti park igazgatóságát vagy egy denevérmentő szervezetet.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában