2025.06.13. 08:10
Mesterséges intelligencia és szellembuli, taroltak a Báthorys gyerekek az európai robotkupán
Egy második és egy tizedik helyezést, valamint két különdíjat hoztak el Olaszországból a SZTE Báthory Gyakorló iskola negyedikesei. Az Európai Robotkupa alkalmával 18 ország diákjaival mérték össze tudásukat.
Tizennyolc ország diákjai vettek részt pünkösd hétvégéjén Olaszországban az Európai Robotkupa eseményén. A versenyen két szegedi csapat is indult, mindkettő a SZTE Báthory István Gyakorló Gimnázium és Általános Iskolát képviselte. Az 5-9 évesek mezőnyében induló negyedikesek második helyezést értek el és egy különdíjat is bezsebeltek, a 9-14 évesek között versenyző, egyébként szintén negyedikesekből álló csapat pedig egy különdíjjal és egy 10. helyezéssel térhetett haza.

Robotszínház kategóriában mérettettek meg az Európai Robotkupa versenyen
A Báthorys diákok robotszínház kategóriában versenyeztek. Itt amellett, hogy egy komplett történetet kellett elmesélni a diákok által programozott robotokkal, azt is prezentálni kellett angolul, hogyan működnek a LEGO építmények és milyen készletből állították össze. Felkészítőjük, Özvegy Judit úgy fogalmazott, azért szereti ebben a kategóriában versenyeztetni a diákokat, mert itt több tehetségterületre is szükség van, így több gyerek tud érvényesülni. Van, aki a programozásban, más a prezentálásban tud kiemelkedően hozzájárulni a csapat teljesítményéhez.
A fiatalabbak kategóriájában induló csapat tagjai – Anderle Anna, Faredin Leila, Zádori Zorka, Nagy Iringó és Pásztor Kolos – egy szellembulit jelenített meg hat robottal. Volt lemezlovas robot, kamerás robot, táncoló szellem és pincér is, aki szintén beszállt a buliba.

A nagyok mezőnyében versenyző csapat – Tárkány Réka, Csizmadia Szofia, Mándity Branka, Horváth Hanna és Németh Ákos – pedig a környezetvédelmet választotta témának: történetük szerint egy teknős beleakad egy hálóba és egy robot szabadítja ki, melynek a körülötte úszó delfin nagyon örül. Ők projektjükhöz a mesterséges intelligencia segítségével plakátot és videót is terveztek. Ebben a mezőnyben egyébként volt egy plusz feladat: két másik csapattal közösen fél nap alatt egy, a helyszínen kapott projektet is meg kellett valósítani. Ezért meg is kapták a legjobb csapatmunka különdíját.
Egy másik robotversenyen is indulnak még
Mindkét csapat a magyarországi fordulót megnyerve jutott ki az olaszországi nemzetközi versenyre. A diákok repülővel utaztak, többük életében először. És mivel 4 éjszakát töltöttek Itáliában, volt idejük tengerparti strandolásra is, bár mint mesélték, a víz még nagyon hideg volt.
Özvegy Judit tanítónő diákjai egyébként évek óta sikeresen szerepelnek robotversenyeken: országos és nemzetközi megmérettetésen is nyertek már. Idén is készülnek még egy versenyre: a World Robot Olympiad-ra, melynek nemzeti döntőjét a hónap végén rendezik, összesen 5 Báthorys csapat jutott be – mindannyian másodikosok és harmadikosok.
