2025.06.24. 13:50
Szegeden egy nyugdíjas házaspár naponta tölti újra az itatókat, hogy a hőségben is túléljenek a városi szárnyasok – galériával, videóval
A nyári hőség nemcsak az embereket, hanem az állatvilágot is próbára teszi, különösen a madarakat. A környéken egyre több elhullott madár tetemére bukkannak a lakók, akik szó szerint életmentő vizet helyeznek ki az udvarokra, erkélyekre.
Szívükön viselik a város madárvilágának sorsát. Már lassan két éve nyugdíjasok, Vér Attila és felesége különös hobbival tölti mindennapjait. Madarakat figyelnek, itatnak, etetnek, és mindezt dokumentálják. Azt mondják, mióta nyugdíjasok lettek, újra megtalálták a kapcsolatot a természettel ebben a zsúfolt városi környezetben.

Szenved a madárvilág a városban
– Látszik, hogy szomjaznak a madarak. Most a nagy melegben naponta kétszer is pótolni kell a vizet. Éjszaka is kiürül, mert valami nagyobb állat is idejár inni, a madarak nem isznak meg ennyi vizet. Jó lenne egy rejtett kamera – jegyezte meg nevetve a házaspár.
Korábban jégkrémes dobozok szolgáltak itatóként, de azok nem voltak stabilak, a varjak rendszeresen felborították őket. Az itatás mellett télen etetnek is. Az erkélyük előtti orgonafájukra élelmet akasztanak, az eleség pillanatok alatt el is fogy. Az éhes és szomjas madarak közül megfordult már náluk szajkó, zöld küllő, feketerigó, csóka, örvös galamb és persze a megszokott városi galambok is. Ismerik a viselkedésüket: elmondásuk szerint a rigó például fél órán keresztül őrzi az itatót, nem enged oda más madarat. A csókákat rosszcsontokként jellemezték, akik veszekednek és elkergetik egymást. Jókat kacagnak rajtuk.
A környéken elterjedt a szóbeszéd, miszerint egyre több elhullott madarat találnak. A házaspár a Madártani Egyesület helyi képviselőjével is felvette a kapcsolatot, aki ígérete szerint megvizsgálja a környéket. – Itt, a mi utcánkban szerencsére nem láttunk elhullott madarat. Bár van egy ragadozó a közeli kiserdőben, ami néha elkap egy-egy galambot, de ez természetes – mondta Vér Attila.
A madarak számára a víz nemcsak ivásra, hanem fürdésre is létfontosságú, különösen a nyári hőségben és a hómentes teleken, amikor természetes vízforrások alig állnak rendelkezésre. A hagyományos háztáji állattartás visszaszorulásával eltűntek azok az itatók is, amelyek korábban a madaraknak is menedéket nyújtottak. Ezért a madárbarát kertek egyik legfontosabb feladata az itató egész éves működtetése. A legideálisabb egy 40–50 cm átmérőjű, 5–7 cm mély műanyag virágalátét, amelyet naponta friss vízzel kell feltölteni, és rendszeresen tisztítani. A napi vízcsere nemcsak higiéniai szempontból fontos, de segít megelőzni a szúnyogok elszaporodását is- olvasható a Magyar Madártani Egyesület oldalán.
A nyári hőségben itatják a madarakat
Fotók: Karnok Csaba
Szegedi hírek
- A szegedi tömegközlekedés járművein sok utas szerint kibírhatatlan a hőség – a városnak már van terve arra, hogy megoldódjon a helyzet
- Így kereshetsz naponta több tíz ezer forintot a BYD-nél: folyamatosan munkaerőre van szükségük – galériával
- Ne idd meg!? Szennyeződés gyanúja miatt került le a boltok polcairól egy ismert tea
- Széttépett valóság: Géczi János kiállítása mindent borít – galériával
- Avignonban is állva tapsolták őket, különleges szegedi pillanatok egy világhírű fesztiválon