Koronaharc

2025.06.13. 13:50

Makói lányért izgulhatunk a Miss World Hungary fináléban – galériával

Most már biztos, hogy makói döntőse is lesz a legrangosabb hazai szépségversenynek. Tegnap derült ki, hogy az eredetileg 20 fős mezőnyből Mihalek Ágnes is bekerült a legjobb 16 közé, így esélyes rá, hogy a Miss World Hungary koronája idén az ő fejére kerüljön. Versenyben van a királynői címért a szegedi Kálmán Kinga is.

– Gyerekkoromban, ha a tévében láttam, mindig csodáltam a szépségversenyeket, de akkor még eszembe sem jutott, hogy én is szerepelni fogok ilyenen. Azért vágtam bele, mert mindig igyekszem új kihívásokat keresni. Mivel modellkedem is, úgy gondoltam, ezáltal szakmailag és emberileg is tudok fejlődni – mondta a Délmagyarországnak a legrangosabb hazai szépségverseny makói versenyzője. Mihalek Ágnest a Miss World Hungary-döntőre felkészítő pogányi táborában, telefonon, ebédszünet közben értük el.

Miss World Hungary, Mihalek Ágnes
A Miss World Hungary makói döntőse, Mihalek Ágnes. Fotó: Miss World Hungary

A döntőben 16-an lesznek – Csongrád-Csanádból ketten

Megtudtuk, a kéthetes táborban a lányok előadásokat hallgatnak meg, tánc- és koreográfiapróbákon, illetve előzetes tematikus versenyeken vesznek részt. Ezek során éppen most derült ki, hogy ki az a négy közülük, aki az eredetileg húszfős mezőnyből búcsúzni kénytelen. Ágnes maradt, így 15 társával együtt ő is ott lesz a döntőben. Lesz egy másik résztvevője is a vármegyéből, a lapunkban már korábban bemutatott szegedi Kálmán Kinga.

Makóra kincses ládikaként tekint

Ágnes ugyan Szegeden született, de egészen húszéves koráig a Maros-parti városban élt. Akkor Szegedre költözött. Jelenleg egyetemre jár kereskedelem és marketing szakon Budapesten, emellett végzett fogtechnikus és körmös. A mai napig gyakran látogat haza Makóra édesanyjához, testvéreihez – illetve Apátfalvára, mert az édesapja apátfalvi, és az apai nagyszülei is ott élnek.

– Makóra a mai napig úgy tekintek, mint egy kincses ládikára. Sok barátságot kötöttem gyermekkoromban, és nagyon szép emlékeket őrzök a városról. De Hódmezővásárhelyhez is kötődök, az egyik szakmámat ott tanultam ki – vallotta meg.

A Miss World Hungary döntőseire szavazhatunk is

A döntőt, amit Ágnes már nagy izgalommal vár, június 22-én este háromnegyed 7-től közvetítik a Dunán. Hogy ki lesz az idei szépségkirálynő, arról zsűri dönt, de június 15-től telefonos közönségszavazás is indul, ami egészen az adás végéig él. Kedvenceinkre alapdíjas szám tárcsázásával szavazhatunk majd.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában