Szabadságra mennek

2025.06.20. 06:20

Száznyolcvanhárom nap után végre nem kell korán kelni, indul a tízhetes vakáció

Ma véget ér a tanév, kezdődik a várva várt nyári szünet. A vakáció idejére a diákok már most szabadságra mennek, a pedagógusok munkája azonban még nem ér véget.

Ünnepnap a mai az iskolásoknak: reggel utoljára keltek korán, utoljára vették hátukra az iskolatáskát és pár óra múlva utoljára hallják az iskolacsengőt. Legalábbis jó darabig. A 183 napos tanév utolsó napja jött el, a rövidített utolsó nap után kitör a 10 hetes vakáció. A mai nap már csak a búcsúzásról szól: tanulni nem kell az iskolákban, csupán felrajzolni a vakáció kitörését jelző V betűt a táblára, elköszönni egymástól, összepakolni minden holmit és jó pihenést kívánni egymásnak. Ami a pedagógusokra és a gyerekekre is ráfér.

vakáció
Ma délben kitör a vakáció, hosszú szünetre mennek az általános-és középiskolások. Fotó: Timár Kriszta

Nem mindenki örül a búcsúnak

A Janikovszky Éva Általános Iskolában már csütörtökön is nagyon várták ezt a napot a kicsik. Legalábbis többségük.

– Én itt akarok maradni – vallotta be a harmadikos Tomi. Mint mondta, egyedül az nem fog neki hiányozni, hogy korán kel, egyébként szeret iskolába járni. Osztálytársai nagy része azonban azon a véleményen volt, hogy már kellőképpen elfáradtak, megérdemlik a pihenést. Többségüknek egyébként a táborozás lesz a fő program – vagy amit a legjobban várnak a nyárban. Gyors közvélemény–kutatást tartva kiderült, hogy idén a legmenőbb tábor a Minecraftos – mármint szerintük. De sokan mennek sporttáborba, kézműves táborba, sőt az önkormányzati tábort is többen választották. Merthogy a legtöbb családban a gyerekek szava számít, olyan táborba mennek, ami nekik szimpatikus.

Az alsósok még a vakáció alatt is lelkesen tanulnak

Arra a kérdésre, tanulnak-e valamit nyáron, a többség meglepő módon igennel felelt. 

– Én matekot, mert abból nem vagyok olyan jó – mondta Milán. Tanítónénijük pedig a szorzótábla gyakorlását javasolta mindenkinek, illetve kötelező olvasmányuk, a Kinizsi elolvasását. 

– Akkor Harry Pottert nem olvasunk? – kérdezte csalódottan egy kislány. Őt megnyugtatták: attól, hogy nem kötelező, még elolvashatja.

Az utolsó két nap már a játéké

Ők egyébként az utolsó előtti napot főleg az interaktív táblán játszható játékokkal töltötték. A másodikosok csütörtökön az első órákban papírsárkányt készítettek, a nap második felében azokat reptették az udvaron. A melegben is lelkesen szaladgáltak: bár az ő tantermük árnyékos oldalon van, így is kellemesebb volt a szabad levegőn, mint az egyre jobban felmelegedő épületben. 

Kiss László intézményvezető elmondta, az utolsó nap még délutánra is van program: ekkor tartják meg a nyolcadikosok ballagását. A következő héten – ahogyan a többi általános iskola is – ügyeletet tartanak, felügyeletet biztosítanak azoknak a gyerekeknek, akiknek szülei ezt igénylik. 

– A pedagógusok még dokumentálnak, osztályozó vizsgát tartanak, bizonyítványokat írnak, vagyis számukra a munka egyelőre nem ért véget. Júliusban nagytakarítás zajlik az épületben, augusztus közepétől a tanárok pedig már ismét dolgoznak majd – sorolta a következő időszak teendőit. Természetesen azonban a nyár nagy része mindenki számára pihenéssel telik majd a közoktatásban, hogy szeptemberben újult erővel térhessenek vissza a szorgos hétköznapokba.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában