Helyi érték

2019.09.29. 14:55

30 bogrács és betonpillangók: sokadalomban múlatták az időt a nagyériek

körülbelül 400-an laktak jól a sokadalmi finomságokból.

Nagyéri sokadalom. Fotó: Kovács Erika

Harminc bográcsban főtt a pörkölt Nagyéren, az immár hagyományos Sokadalomban.

Négyszázan laktak jól a pörköltből. Fotó: Kovács Erika

- A sokadalom megrendezése településünknek egyetlen fillérjébe sem került. Mindent felajánlásokból kaptunk – tudtuk meg Lőrincz Tibortól, Nagyér polgármesterétől.

- Negyven csapat jelentkezett a pörköltfőzésre, összesen harminc bográcsban rotyogott a finomság. Hogy a két szám nem ugyanaz, annak az az oka, hogy voltak, akik összeálltak és közösen főztek. A csapatok 5-5 kiló marhahúst kaptak, ami egy hétéves jószágból származott, vagyis nem ebéd, hanem estebéd készült, mert legalább hat órán át kellett főzni – sorolta a településvezető.

30 bográcsban főtt az étel, pedig 40 csapat jelentkezett. Fotó: Kovács Erika

Az indulás feltétele az volt, hogy minden csapat pörköltjéből legalább 10 embernek kellett, hogy jusson, így körülbelül 400-an laktak jól a sokadalmi finomságokból.

Fotó: Kovács Erika

A programon felléptek a pitvarosi Betonpillangók. Bűvészműsort is láthatott a közönség. Este a Majlát Band zenélt az utcabálon.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!