2020.01.01. 19:46
A süllő lett a 2020-as esztendő hala
A nagyobb tavakban és folyókban élő süllő nyerte az év hala szavazást. A Magyar Haltani Társaság honlapján választották meg 2020 halát.

Tavalyhoz képest többen, csaknem 15 ezren vettek részt a közönségszavazáson. A voksok legnagyobb részét, 44 százalékát a ragadozó hal kapta. A második helyen a csuka végzett, míg a fokozottan védett német bucó harmadik lett.
A süllő nagyra növő, megnyúlt testű, oldalról enyhén lapított hal. Oldalán elmosódó sötétebb sávok, néha foltok találhatók. Két hátúszóját, valamint farokúszóját fekete foltsorok díszítik.

A süllő országszerte elterjedt ragadozó hal, a kisebb folyókban azonban csak a bővebb vizű alsóbb szakaszokon vagy a nagyobb tavakban lehet rá számítani.
Érzékeny a víz oldott oxigéntartalmára, ezért kerüli a duzzasztott, feliszapolódott folyószakaszokat, állóvizeink közül pedig inkább csak a nagyobb tavakban fordul elő.
A süllő elsősorban a horgászok körében snecinek nevezett küsszel táplálkozik.
A legnagyobb példányát 2014-ben fogták ki, 15,5 kilogrammot nyomot a mérlegen. Húsa szálkamentes, kiváló minőségű, a halételek egyik legkedveltebb alapanyaga.