Helyi érték

2020.01.01. 19:46

A süllő lett a 2020-as esztendő hala

A nagyobb tavakban és folyókban élő süllő nyerte az év hala szavazást. A Magyar Haltani Társaság honlapján választották meg 2020 halát.

Munkatársunktól

Tavalyhoz képest többen, csaknem 15 ezren vettek részt a közönségszavazáson. A voksok legnagyobb részét, 44 százalékát a ragadozó hal kapta. A második helyen a csuka végzett, míg a fokozottan védett német bucó harmadik lett.

A süllő nagyra növő, megnyúlt testű, oldalról enyhén la­pított hal. Oldalán elmosódó sötétebb sávok, néha foltok találhatók. Két hátúszóját, va­­lamint farokúszóját fekete foltsorok díszítik.

A süllő országszerte elterjedt ragadozó hal, a kisebb folyókban azonban csak a bővebb vizű alsóbb szakaszokon vagy a nagyobb tavakban lehet rá szá­­mítani.

Érzékeny a víz oldott oxigéntartalmára, ezért kerüli a duzzasztott, feliszapolódott folyószakaszokat, állóvizeink közül pedig inkább csak a nagyobb tavakban fordul elő.

A süllő elsősorban a horgászok körében snecinek nevezett küsszel táplálkozik.

A legnagyobb példányát 2014-ben fogták ki, 15,5 kilogrammot nyomot a mérlegen. Húsa szálkamentes, kiváló mi­­­nőségű, a halételek egyik legkedveltebb alapanyaga.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában