Addig példátlan esettel volt dolguk

2019.09.26. 16:45

A Szegedi Járásbíróság is tehetetlen volt az ügyben

1912-ben addig példátlan dologgal volt dolga a Szegedi Járásbíróságnak. Tudósítónk anno így írt az évtized legkülönlegesebb tárgyalásáról.

 

- írta munkatársunk az 1912-es Délmagyarország szeptember 25-i számában.

A történet ott kezdődött, hogy egy szegedi iparosnak, Ország Mihálynak elhunyt a felesége, és egy másik iparosnak a felesége azt terjesztette, hogy nem természetes halállal hunyt el az asszony, férje megmérgezte. Ebből azért lett ügy, mert ez eljutott a gyászoló Ország Mihály fülébe, aki rágalmazási pert indított az asszony ellen, aki azzal védekezett, hogy csak továbbadta a pletykát, ő Bene Jánosnétól hallotta rögtön a temetés után.

A tárgyaláson, melyen Bene Jánosné is megjelent, váratlan fordulat következett.

 

Miután meggyőződtek róla a bíróságon, hogy a vádlott tényleg nem töltötte be 18. életévét, az ügyét áttették a gyermekbíróságra. Miután lezárták az ügyet, az asszonyt nyolc nap fogházra és 20 korona pénzbüntetésre ítélték, de az ítélet végrehajtását az enyhítő körülményekre való tekintettel felfüggesztették. Ezzel az ügynek vége is volt, de nem a jelenetnek. Bene Jánosné ezek után odament Somlyódy István dr járásbíró asztala elé, majd könnyes szemmel kezdett személyes történetébe. Így írt erről tudósítónk anno:

Megdöbbentő erővel hatott ez az őszinte vallomás. Alig tudták megnyugtatni a „gyerekasszonyt”.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!