Magyarok a világ járműgyártásában kiállítás az AMTS-en - Fotók

Az Autós Nagykoalíció jóvoltából közel hétszáz fiatal vett részt a megnyitón az ország minden pontjáról.

Március 22 és 24 között rendezte meg az Autós Nagykoalícó A magyarok a világ járműgyártásban című kiállítást Budapesten, az AMTS részeként. Knezsik István, az Autós Nagykoalíció elnöke immár hetedszer tisztelgett kiállítás formájában a sikeres magyarok előtt. A rendezvényt Palkovics László innovációs- és technológia miniszter nyitotta meg, aki maga is járműipari mérnök. – áll a közleményben.

Az Autós Nagykoalíció jóvoltából közel hétszáz fiatal vett részt a megnyitón az ország minden pontjáról. Olyan motivációt szeretnénk adni a pályaválasztáskor a fiataloknak, hogy ezt a nagyszerű szakmát válasszák, amit úgy hívnak, magyar járműipar – hangsúlyozta köszöntőjében Knezsik István.

Mérnöknek lenni jó, járműmérnök lenni még jobb, autó mérnöknek lenni pedig a legjobb dolog – fordult a fiatalokhoz megnyitó beszédében a miniszter. Palkovics László nem csak politikusként vett részt a rendezvényen, hanem elismert szakemberként is. A Széchenyi-díjas gépészmérnök, aki számos haza és német szakmai kitüntetés birtokosa, közéleti szerepvállalása előtt kimagaslót alkotott. Ő hozta Budapestre a Knorr-Bremse európai fejlesztő központját, s vezetőjeként kifejlesztették a nehézgépjárművekre az elektronikus menetstabilizátor rendszert, az ESP-t. Palkovics László 35 évesen az év fiatal menedzsere lett, 43 évesen pedig megválasztották az MTA tagjává.

Ugyancsak a pályaválasztás fontosságát hangsúlyozta a népes fiatal közönségnek Fülöp József, a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem tatabányai származású rektora, s arról beszélt, hogy a MOME-n végzettek szinte minden nagy járműgyártónál megtalálhatók, s bíztatta a fiatalokat, hogy ha kedvet éreznek, váljanak formatervezővé, mert szép perspektívával kecsegtet.

Kocs ezúttal sem maradt ki a kiállításból. Ebben a kis Komárom-Esztergom megyei településen született meg Mária Terézia korában a kocsi, felváltotta a szekeret, s elindult európai hódító útjára. Tiszteletére évente kocsitoló versenyt rendeznek. A települést két korábbi és a jelenlegi polgármester, Simon László képviselte.
Ugyancsak Mária Terézia korát idézte meg Habsburg György. Ősei indították el a Bécs-Budapest postakocsi járatot, a delizsánsz tavaly volt látható a kiállításon, idén a keszthelyi Helikon Kastélymúzeum a 18 századi gálahintót mutatta be Budapesten.

Magyarok a világ járműgyártásában kiállítás az AMTS-en. Fotó: Autós Nagykoalíció - GALÉRIA

A színpadon egymást váltották a hazai kiválóságok. Knezsik István Renner Tamást, a Renner BT tulajdonosát szólította színpadra. A vállalkozás Jánoshalmán saját fejlesztésű traktort fejlesztett Rene 5044 néven, amelyből hat darab nullszériás modell már a piacon van. Két év múlva újabb magyar traktort ígér a vállalkozás.
Újabb vendég következett. Boros László, a Magnus Aircraft Zrt. vezérigazgatója, akik Pécsen repülőgépet gyártanak és minden földrészre exportálják.

Szalay Balázst a Dakar császáraként konferálta fel az ANK elnöke. Autójuk ugyancsak látható az idei kiállításon. Fotón pedig feltűnt az a vízibusz, amely Halásztelken született újjá, ott, ahol a Die Hard című film legendás járműve is készült.

A hölgyeket Topolcsik Melinda, a Bridgestone Tatabánya Termelő Kft. ügyvezető igazgatója képviselte, aki nőként jutott magasra, nem csak nőként, magyarként is az első a multinacionális abroncsgyártó magyar gyárában.
A sikeres magyar vállalkozókat Karsai Béla és lánya Szilvia követte a színpadon.

Legyetek kíváncsiak, akkor megtaláljátok azt a szakmát, amit élvezettel csináltok – adta a fiataloknak a jó tanácsot Karsai Béla, akinek cége évente 270 millió műanyag alkatrészt gyárt, s újdonságuk a fűthető motoros ruha.

A víz magyar kiválóságai is a kiállítás színpadára léptek

Viszkei András WIA 230 típusú elektromos hajóiból már több mint 150-et gyártottak. Rádi Péter Narke elektromos jetjéről egy amerikai lap azt írta, Magyarország felkerült a hajóépítés térképére, éppen a sorozatgyártásra készülnek. Járai Tamás a Flaar 5.7 RIB elektromos hajójának fejlesztője.

Újabb vendégek váltották egymást a színpadon. Keszte Róbert a Continental Automotive Hungarynál ír sikertörténetet, nálunk fejlesztik az önvezető járműveket. Szászi István a Boschnál sikeres, április egytől ő lesz a vezetője a budapesti fejlesztőközpontnak.

Itt volt Budapesten Bocsi Attila, Németh Gábor és Wittinger Csaba formatervező. Attila a Pikes Peak, Gábor a Mercedes B-osztály, Csaba pedig a Mercedes B AMG Line formatervezőjeként bizonyította, a magyar tehetséges nép, s bárhol megállja a helyét.

A járművek sorából a kerékpár sem maradt ki

Neuzer András, a Neuzer Kerékpár Kft. tulajdonosa úgy fogalmazott, gulyáslevessel működik a termékük. A cég vezető helyet tölt be városi kerékpárkölcsönző rendszerek gyártásában.

Kovács Tamás az Opel Europe regionális kereskedelmi igazgatójaként, Papp Tamás a DRÄXLMAIER érdi interiőr tervezőközpontjában bizonyította azt, amit Knezsik István megfogalmazott: Álmodj velem. Ha elég szorgalmas vagy, eljuthatsz a világ tetejére.

Eljutott oda a BMW dízelpápája, Anisits Ferenc, aki ezúttal is ott volt a kiállításon.
Az autó művészet, szerelem, életkedv, hobbi és fizetnek is érte – fogalmazott a bajor autógyárnál történelmet író Anisits Ferenc, ajánlva a fiataloknak az autóipart pályaválasztáskor.

A közel hétszáz fiatal az autóiparban bizonyított magyarokat kérdezhette is a rendezvény végén.
A kiállítás szombaton és vasárnap egész nap a Hungexpo G pavilonjában volt tekinthető meg, járműcsodákat felvonultva a múltból és a jelenből.

 

szponzorált tartalom
A COVID árnyékában a baromfiipar
szponzorált tartalom
Akár tíz évig is velünk maradhatnak az eldobált csikkek
Hollik: az EU-nak a tagállamokat kéne segítenie, nem pedig a bevándorlást (videó)
Brüsszel legfrissebb terve bárki számára elérhető és elolvasható az Európai Bizottság honlapján – mondta a Fidesz kommunikációs igazgatója.
Vasárnap 13 órától SZVSE–HFC az NB III.-ban
Jön a második kör az NB III. Közép csoportjában, így az augusztusi nyitányhoz hasonlóan (mivel két tavaszi fordulót előrehoztak a harmadosztályban) az odavágókat követő első körben is összecsap a két harmadosztályú Csongrád-Csanád megyei csapat.
Szerbiában a legtöbb fertőzött 60 év alatti
Az utóbbi néhány napban sokkal többen kerültek kórházba, mint ahányan felgyógyultak a betegségből.
Már egy legenda sincs köztünk! Szívszorító kép került elő Balázs Fecóról
Az énekes a hatvanas években a Ferencváros kölyökcsapatában futballozott.
Kövér László: az unió intézményrendszere megérett a reformációra
Túlságosan is elszakadt a valaha hirdetett elvektől – mondta az Országgyűlés elnöke.
Dísznövények teleltetése: mire figyeljünk a fázósabb fajtáknál?
Vigyük védett helyre a hidegre érzékeny dézsás növényeket, és gondoskodjunk megfelelő takarásról a kint maradó kedvenceink számára!