Helytörténet

2019.12.01. 15:18

Az átokházi tanyavilág gyöngyszeme a kápolna

Gyöngyszem az átokházi tanyavilágban – így nevezik az egykori sivár ásotthalmi-átokházi homokon, a szegedi tanyavilágban, a várostól legmesszebbi ponton 1937-ben emelt Back-kápolnát.

Munkatársunktól

Néhány éve kezdett el visszaköltözni az élet a kápolnába. Fotó: Kuklis István

A Szegedet Bajával összekötő 55-ös út mentén, Ásotthalomtól néhány kilométerre az erdőtől elhódított kis tisztáson áll a Back-kápolna, amit a helybeliek Erzsébet-kápolnának is neveznek. A vakolatlan, szürke épületet Back Bernát szegedi üzletember és politikus emeltette – ahogyan azt egy emléktábla is rögzíti – „korán elhunyt, felejthetetlen fia, dr. Begavári Back Ottó emlékére” 1937-ben.

Népi legendák

A Back Bernát, a szegedi Rotary Club első elnöke által építtetett kápolnát idén 82 éve szentelték fel. A mai Ásotthalom külterületén, a főút mellett álló épületet és az építtető Back Bernát életútját számos népi legenda veszi körül. A témát kutató Felletár Zsolt történész 2017-ben, a felszentelés 80. évfordulóján elsőként tartott előadást a Back család történetéről Ásotthalmon.

Néhány éve kezdett el visszaköltözni az élet a kápolnába. Fotó: Kuklis István

Bernát és Erzsébet domborműve

A megemlékezésen részt vevők hallhatták Back Bernát 80 év­­e elmondott ünnepi beszédét, amelyet a hagyatékban kutatva talált meg Felletár Zsolt. Az akkori búcsúi szentmisét Benyik György professzor, a Szegedi Nemzetközi Biblikus Konferencia szervezője celebrálta. Az épület népszerű nevét az alapító feleségéről kapta. A házaspár fából faragott stalluma ma is megtalálható a ká­polnában. A férj és a feleség egykori helyének azonosításában a látogató segítségére van a pad háttámláján ábrázolt két védőszent: Bernát és Erzsébet domborműve.

Ritka ábrázolás

A kápolnát Nagyboldogasszony tiszteletére szentelték. Oltárképe Szűz Mária megkoronázásának igen ritka ábrázolása: az alkotó mindhárom isteni személyt em­­beri alakban jeleníti meg. A kápolnában évente kétszer, Nagyboldogasszonykor és Ma­­gyarok Nagyasszonya ünnepén gyűlik össze szentmisére a környező falvak és tanyák népe.

Rózsa József, az ásotthalmi plébániahivatal 81 éves nyugdíjas munkatársa azt mesélte, hogy a fiát ért tragikus baleset helyszínén építette Back Bernát a kápolnát, amibe, mint mondta, most kezd újra visszaköltözni az élet.

– Amíg Ruzsának nem volt temploma, még az az ötlet is felmerült, hogy ezt bontsák le és építsék fel ott újra, de erre nem kaptak engedélyt – mesélte Rózsa József.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!