Helyi érték

2019.09.30. 18:24

Makó jövője a turizmus

- Makó számára kitörési pontot jelenthet az idegenforgalom – hangzott el tegnap a témában rendezett konferencián, amit a Koronában tartottak az ágazatban érdekelt vállalkozók, intézményi képviselők, térségi polgármesterek részvételével.

Szabó Imre

A házigazda polgármester, Farkas Éva Erzsébet többek között arról beszélt, hogy Makó számára a Makovecz-örökség és a Hagymatikum jelent elsősorban turisztikai vonzerőt. Azt is hangsúlyozta, hogy a városvezetés az idegenforgalmi adóból származó bevételt – ami a fürdő bővítését, illetve a területére tervezett új szálloda megépítését követően tovább fog nőni – vissza akarja osztani az idegenforgalomban érdekelt helyi vállalkozásoknak, pályázatok révén.

A Magyar Turisztikai Ügynökség vezérigazgatója, Guller Zoltán azt hangsúlyozta, hogy Makón a turizmus az európai, sőt a magyar átlag felett fejlődik. – 2030-ig Magyarországon a turizmus nemzetgazdasági részesedését 11-ről 16 százalékra kell emelni, azaz el kell érni az osztrák szintet – mondta. Lázár János honatya pedig arra hívta fel a figyelmet, hogy eleinte maga sem hitte, hogy Makónak van esélye az akár évi 200 ezer vendégéjszakára, de a turisztikai ügynökség szakemberei meggyőzték erről, és az ügynökségből ennek elérése érdekében mindent ki fog vasalni.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!